Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Örökös tagok az MTV-ben

Átadták az örökös tagságukról szóló diplomát a Magyar Televízió (MTV) 12 "nagy öregjének" pénteken - tájékoztatott Holub Katalin szóvivő.


Dátum: 2004-10-22 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28524
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:37:27.186435, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elismerést Antal Imre műsorvezető, Balogh Mária, az MTV első női riportere, Czabarka György operatőr, Horváth Ádám rendező, az intézmény egykori elnöke, Kézdi Lóránt díszlettervező, a Deltát tudományos magazint évtizedeken át vezető Kudlik Júlia, Lénárt István, a Koordinációs Főosztály volt vezetője, a Telesportot 22 éven át rendező Mahrer Emil mellett Palást Pál zenei szerkesztő, Sík Igor vezető operatőr, Vértessy Sándor nyugalmazott főmunkatárs, Vitray Tamás, a sportosztály vezetője vehette át.

A szóvivő elmondta: a közszolgálati médium által létrehozott MTV Örökös Tag Alapítvány feladata, "hogy részben törlessze régi adósságát a magyar közszolgálati televíziózás nagy öregjeivel szemben", megemlítve, a mindig 12 tagú testülethez tartozók a kitüntető címen kívül életjáradék jellegű havi juttatást, valamint örökös belépőt kapnak az intézménytől".

"Jóllehet a választás elsősorban szakmai teljesítmény alapján történt - a menedzsment tagjai szavaztak -, néhány ember esetében az erkölcsi elismerésen túl a díj, a méltatlan élethelyzet felszámolását - de legalábbis enyhítését - is lehetővé teszi" - közölte.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek