Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kedden sztrájkol a szolnoki Hetényi kórház 250 dolgozója

Az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) felhívásához csatlakozva sztrájkot tart kedden 8 és 16 óra között Szolnokon a Hetényi Géza megyei kórház 250 dolgozója - tájékoztatta pénteken az MTI-t az ágazati szakszervezet megyei elnöke.


Dátum: 2004-10-22 14:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28528
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:37:28.430519, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tiltakozás semmiképpen sem a betegek ellen irányul, sokkal inkább a figyelemfelkeltést szolgálja - hangsúlyozta Gerginé Sturm Zsuzsa.

Az EDDSZ megyei elnöke elmondta: követeléseik jogosságát mindenki elismeri, de jó lenne, ha végre valóban elkezdődne az ágazatból kivont milliárdok visszapótlása, a bérek felzárkóztatása az uniós szinthez, hiszen a jelenlegi helyzet lassan már a betegellátás biztonságát fenyegeti.

A sztrájkot a szakszervezet szervezi, a kórház vezetése pedig tudomásul vette a demonstrációt - közölte Gerginé Sturm Zsuzsa.

A betegeket, a sürgős eseteket mindenképpen ellátják, illetve adott esetben az erre az időpontra visszarendelt betegeket is fogadják a szolnoki kórházban.

A laboratórium, a szülészet-nőgyógyászat, a szájsebészet-fogszabályozás, a fül-orr-gégészet, a radiológia, a szemészet, az ortopédia teljes ellátást biztosít, de lesznek olyan részlegek - így például a baleseti sebészet -, amelyek valóban csak sürgősségi eseteket fogadnak.

A központi műtőben az előre tervezett műtétek elvégzésére is lehetőség nyílik, s természetesen az osztályon fekvők ellátását is biztosítják.

Részletes listát készítettek arról, hogy melyik osztályon és szakrendelésen milyen ellátásra számíthatnak a betegek. A szükséges tájékoztatást az információs pultnál és telefonon keresztül minden érdeklődőnek megadnak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek