Átadták a Bezerédj-díjakat
Diószegi László táncos, koreográfus, történész, valamint a Balkan Fanatik, illetve a Zurgó Együttes vehette át pénteken az idei Bezerédj-díjakat a Magyar Nemzeti Múzeumban tartott ünnepségen.
Dátum: 2004-10-22 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28529
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:37:28.727142, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyarországi születésű, 1956-ban az országot elhagyó, Kölnben élő Bezerédj Zoltán író tizenkét éve kereste meg az akkori kulturális minisztériumot, hogy megtakarított pénzét a magyar kultúra támogatására kívánja felajánlani. A minisztérium azt javasolta az írónak, hogy hozzon létre alapítványt, amely a felajánlást kezelni tudja - mondta a díjkiosztáson Koncz Erika, a nemzeti kulturális örökség minisztériumának helyettes államtitkára.
A Bezerédj Alapítvány ösztöndíját minden évben október 23-a alkalmából adják át. A legfeljebb három díjazott a művészet - így a zene, az irodalom, a képzőművészet, és idén először a népművészet -, illetve a tudományos élet magyarországi és határokon túli kiválóságai közül kerülhet ki.
Az eredetileg közgazdász végzettségű Diószegi László táncolt a Bartók Béla Néptáncegyüttesben, az 1980-as években a Honvéd Együttesnek volt a koreográfusa. Dolgozott a Magyarságkutató Intézetben, tizenhárom éve a Teleki László Alapítvány ügyvezető igazgatója. A Balkan Fanatik együttes a díjátadáson elhangzott méltatás szerint hagyományt őriz és korszerű is egyben, hiszen népzenét ad elő az elektronikus zene világában. Az 1993-ban alakult Zurgó Együttes tevékenysége során sokat tett a moldvai csángók zenéjének, kultúrájának a megismerése és megismertetése érdekében, ahol gyűjtéseket is végzett.
A korábbi évek Bezerédj-díjasai között van például Szakály Sándor történész, Mohácsi János rendező, Osztojkán Béla író, Almási Tamás filmrendező, Tolnai Ottó újvidéki költő, író. Tavaly Csaba László közgazdász és Hartyándi Jenő, a Mediawave fesztivál főszervezője vehette át az elismerést.
MTI - fideszfrakcio.hu