Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ország egységének legfőbb akadálya maga a miniszterelnök

Amiért itt vagyunk, az az, hogy a hazugságon kapott SZT-tiszt, Medgyessy Péter miniszterelnök mondjon le - ezzel vezette be a csütörtök este 19 órakor Budapesten, a Március 15. téren kezdődött, a polgári körök által kezdeményezett tüntetést Nagy Károly, a Veszprémi Konzervatív Polgári Kör vezetője.


Dátum: 2002-07-12 11:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2753
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:19.527124, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szónok a második rendszerváltás rendszerváltoztató gyűlésének nevezte kézi hangosbeszélőjén keresztül a demonstrációt. Kevéssel a kezdés előtt ugyanis a helyszínt biztosító rendőrök, amiatt, hogy a szervezőknek a hangosítás felállítására nincsen közterület-használati engedélye, lebontatták a hangfalakat.

Nagy Károly felolvasta a demonstráció meghívójának szövegét: "Polgárok, demokraták, magyar hazafiak! Veszélyben a rendszerváltás, veszélyben a haza! Csalással, félrevezetéssel visszajöttek a késő Kádár-katonák. Tarolnak, tisztogatnak, "lefejeznek". Történelmet hamisítanak. Építik a hazugság mauzóleumát. Talpra magyar!"

- Arra gondoltam, hogy az első száz napban nem szólalok meg, de sajnos a húsz-harminc évvel ezelőtti repertoárom már most túlzottan aktuális - mondta a megmozduláson fellépő Sándor György humorista.

Ráski Miklós református lelkész, a Balatoni Polgári Kör vezetője Bibó István gondolatát idézte: demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni. Gondolatára az egybegyűltek ütemes "nem félünk" szavakkal reagáltak.

Fél nyolc után megérkeztek a Március 15. térre a Kossuth térről korábban elindult tüntetők, akik nevében Takács András, az ott már hetek óta tiltakozó Lelkiismeret '88 csoport egyik tagja és Grespik László köszöntötte az egybegyűlteket.

Ezt követően Kő Pál szobrászművész a szakértelem fontosságáról és a felnövekvő nemzedékek iránti felelősségről beszélt; szavai szerint Medgyessy Péter "nem egy nagy kaliber, tehát le kellene váltani", a főváros vezetésére pedig "egy vadonatúj polgármestert kellene választani".

Karátson Gábor író, képzőművész szerint "az emberi lény tárggyá változtatását szolgáló" mocsok uralkodott el az országban.

- Mint csőduguláskor, jön vissza minden - jellemezte a helyzetet a szónok, aki szerint "gyanús, hogy félretették ezt mostanra nekünk".

Czakó Gábor író arról szólt, hogy "nincs más közteherviselés, csak a szeretet: amikor egymás terheit átvesszük", egyúttal annak végiggondolására szólítva fel hallgatóságát, hogy milyen terhet visel egy olyan ember, aki olyan szervezet tagja volt, amelyet a történelem ítélőszéke már elmarasztalt, most pedig az ország kormányrúdjánál áll.

Mint mondta, a csalásnál nagyobb baj, hogy ezt az eszközt az emberek egy része szereti, tiszteli, az igazi problémát pedig abban látta, hogy kialakult egy olyan embertípus, amely nem tudja megkülönböztetni a szemetet a széptől, nem akarja megkülönböztetni a jót a rossztól.

- Az ország egységének legfőbb akadálya maga a miniszterelnök, aki megtestesíti ezt a lumpenértelmiséget - jelentette ki a szónok.

Bencsik András, a Magyar Demokrata című hetilap főszerkesztője arról biztosította hallgatóságát, hogy a jobboldal nem vesztett, hanem nyert áprilisban. Szerinte ezt bizonyítja, hogy "a Fidesz megnyerte a választásokat", míg "a kommunisták régi rossz szokásuknak megfelelően csaltak".

Hozzátette, nem szabad feladni a küzdelmet, ki kell mondani, hogy "Medgyessyt és a többi hozzá hasonló rovott múltút nem tűrjük meg a helyén". A miniszterelnök példájával Pokorni Zoltánét állította szembe, aki "megmutatta, hogyan viselkedik egy jellemes ember".

A demonstráció résztvevői a nagygyűlés engedélyezett időtartamának leteltével, 21 órakor békésen szétoszlottak. A transzparensek nélkül felvonuló, nemzetiszínű zászlókat lengető, pár ezer főre becsülhető tömeg a tüntetés két órája alatt végig fegyelmezetten viselkedett.

Kapcsolódó elemek