Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Akinél még van judáspénz, el kellene már dobnia

A forradalom és becsülete ellen tevőknek az áldozatok - az elesettek és a sebesültek, a mártírok, a sortüzek halottai, a bebörtönzöttek, a megalázottak - már szeretnének megbocsátani. Akinél még van judáspénz, el kellene már dobnia. A határon túli magyarjainknál többet kellene törlesztenünk alkotmányos adósságainkból. Támogatták ők forradalmunkat, remélték, hogy a nemzet egységét látják benne. Mádl Ferenc beszéde a forradalom ünnepén.


Dátum: 2004-10-23 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30092
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:45:02.650697, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Igen Tisztelt Emlékező Közösség!

Aki itt a Műegyetem főbejáratának tölgyfa kapuján belép, nem feltétlenül figyel fel rá, hogy ezen a kapun van néhány kisebb folt, kisebb javítási nyom. Könnyen átsiklik rajtuk a tekintet. Hiszen sok okból sérülhet meg egy nagy forgalmú épület kapuja. Ezek a foltok azonban nem ügyetlen szállítómunkások gondatlanságának nyomai. Évtizedeken át kis kráterek voltak ezek: géppisztolysorozat nyomai.

Évtizedeken át némán őrizték annak emlékét, hogy 1956 októberében a főbejárathoz vezető lépcsőn az egyetem egyik hallgatója lett itt a magyar szabadságharc mártírja. Itt, az egyetemen most őrá és a forradalomban ugyancsak életét áldozó nyolc társára s egyben nemzetünk örök emlékezetű szabadságharcára emlékezünk.

Itt, ezen a túlzás nélkül világtörténelminek nevezhető helyen, ahol 1956 forradalmának cselekményei elkezdődtek, ahol a '48-as példa nyomán pontokba foglalták, hogy mit kíván a magyar nemzet. Sokan, sokféleképpen szóltak már 1956-ról. A forradalmat vérbe fojtó, magukat örök időkre győztesnek vélők gyalázkodásairól és hazugságairól ne szóljunk. De azok is változatos módon emlékeztek rá, akik számára mindig szent és fényes forradalom volt.

1956 eseményeit ők is sokféleképpen értelmezték. Ez természetes is. Hiszen sokfélék vagyunk. És a forradalom olyan nagy esemény volt, hogy teljessége nem szorítható merev gondolati sémákba. Mást jelentett és jelent '56 forradalma az emberek és a nemzet számára, az egyes emberek és a magyar nemzet életében, és mást jelentett és jelent a világtörténelemben.

Van azonban valami, amiben mindenki számára ugyanazt jelentette és jelenti ma is. Azt, hogy alapvető meghatározója az elemi szabadság-vágy, a lélek megrablása elleni tiltakozás volt. Ez robbant ki az akkori fiatalokból és a nemzetből. Mert nem lehetett tovább elviselni a mindenki számára elérhető szegénység azonosságát, a kötelességektől terhelt és szabadságjogok nélküli méltatlanságot, a világ nagyobbik felétől elzártságot, a hittelen internacionalizmusba kényszerített életet, amelyben erőszakkal kisemmizték az embert hazafiságából és szívbéli hitéből.

Tisztelt Emlékező Közösség!

Lélekemelő és örök példa az az elszántság, amellyel az életüket is föláldozni kész fiatalok és felnőttek belerohantak a forradalomba. Szembeszálltak előbb a mindenütt jelenlévő, brutális diktatúrával, majd egy sokszoros túlerőben lévő óriási hadsereggel, a saját alattvalóit is rabságban tartó nagyhatalommal és annak helytartóival, hogy győzve, szabad nemzetben, szabadon élhessenek. Pedig tudták, tudhatták, hogy az erejük kevés. De éreztek és tudtak még valamit: nevezetesen azt, hogy igazuk van, és ez az igazság olyan különös kincse az emberiségnek, amely nélkül nem lehet tartósan élni. Tudták, hogy az ellenük fölépített elnyomó rendszer irracionális, mert gyökereiben tagadja az emberi minőséget és ennek meghatározó értékekeit. Erre a hitre, erre a meggyőződésre, erre az idealizmusra támaszkodtak harcukban a jobb holnapért. Úgy tűnt, igazságukkal szemben a fegyverek diadalmaskodtak - mégis a vesztesnek látszók voltak a realisták. Az akkori győztesek felett azóta a történelem ítéletet mondott.

Ma már világszerte tudják és tudjuk, hogy 1956-ban az volt az európai történelem, ami Magyarországon történt. Azt is, hogy a magyar forradalom lett a monolitikus pártállami világbirodalom végének kezdete. Erőforrása lett annak, hogy egy egyesülő Európa a nemzeti és európai erkölcsi értékek szolidaritásában épüljön újjá. A történelem arról szól, hogy - vérbefojtása után bő három évtizeddel - a magyar forradalom kivívta a maga diadalát. De mégsem lehetünk igazán elégedettek. Másfél évtizede a történelem elsöpörte az egykori magyar diktatúra felszínen finomított, de tartalmában változatlan formáját. Azok a célok azonban, amelyekért 1956-ban a magyar forradalomban oly sokan áldozták életüket, eddig csak részben valósultak meg. Mégis, ma nem kis részben nekik köszönhetjük, hogy olyan világban élhetünk, amely erősíti hitünket a nemzet és az egyének jövőjének kibontakozásához.

Tisztelt Emlékező Közösség!

A magyar nép forradalmának és szabadságharcának célja a szabadság és a demokrácia volt. Magyarország szuverenitása, jogállami működése mára valóság lett. De nem lett olyan igazságos, a szabadság lehetőségeit a jólét forrásaival kihasználni képes, olyan szolidáris és olyan boldog, amilyennek az egykori fölkelők látni szerették volna, és amilyennek mi is látni szeretnénk. '56 eszméiből és üzeneteiből ma is még sok vár arra, hogy igaz és az életünk jobb legyen.

Milliós még a szegények és gyengék serege.

Egészségből, műveltségből túl sokaknak jut még túl kevés.

A forradalomban a közvagyonhoz nem nyúlt senki. Ma védeni kell. Már-már jobban, mint ahogy tudjuk. Akárcsak szabadságunkat és közbiztonságunkat. Az élet, az ifjúság, a család és az erkölcsi erőnk akkor nagy kincs volt. Kell ma is, jobban, mint valaha, mert ez a jövő záloga. Politikai közéletünk kultúrája, hitünk, nemzeti és európai hagyományaink ereje megújulásra szorul. A forradalom és becsülete ellen tevőknek az áldozatok - az elesettek és a sebesültek, a mártírok, a sortüzek halottai, a bebörtönzöttek, a megalázottak - már szeretnének megbocsátani. Akinél még van judáspénz, el kellene már dobnia. A határon túli magyarjainknál többet kellene törlesztenünk alkotmányos adósságainkból. Támogatták ők forradalmunkat, remélték, hogy a nemzet egységét látják benne.

Tisztelt Emlékező Közösség!

Mansfeld Péter, a mártírhalált halt ifjú forradalmár, a II. kerület egyik épületében, ahol a harcok után este többen együtt voltak, a villanykapcsolóhoz lépett és így szólt a többiekhez: "Csináljunk fényt, mert sötét van!" Testvéröccsétől maradt ránk ez az üzenet. A forradalom szimbóluma. A forradalom üzenete.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek