Egy nemzet előrelépett, megmozdult és boldog volt
Október 23. a szabadság felemelkedett pillanatának ünnepe, emlékezés arra, hogy egy nemzet előrelépett, megmozdult és boldog volt - jelentette ki Rogán Antal pénteken, Hódmezővásárhelyen.
Dátum: 2004-10-23 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30098
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:45:04.446122, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
November 4-e más üzenetet hordoz: az elnyomatás, a terror és a félelem ünnepe - mondta a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Mintegy 300 ember előtt, a Fidesz területi szervezetének az ünnep előestéjén rendezett megemlékezésén azt is hangsúlyozta, hogy október 23-án emlékezzünk mindig a jóra, de november 4-én se a rosszra gondoljunk, hanem arra, hogy nem felejthetjük azt, ami rossz volt. Mert ha nem tudjuk azt fölidézni, akkor újból és újból megismétlődik - tette hozzá a politikus. Rogán Antal kijelentette: akkor azért is harcoltak el emberek, hogy majdan a KISZ KB utolsó titkárából, Gyurcsány Ferencből egy szabad világban milliárdos lehessen.
Azt gondolják, hogy az, aki a régi politikai kapcsolatait kamatoztatva gazdasági hatalomra, majd azt átváltva politikai hatalomra tett szert, az egy szabad világ keretei között ezt törvényesen, de nem igazságosan tehette meg - mondta a Szövetség frakcióvezető-helyettese. Sok minden változott, de mégis nagyon sok minden ugyanaz maradt - jelentette ki a politikus, aki szerint nem annak kell hinni, amit mondanak nekünk, hanem azt kell felismernünk, ami valóban, lényegében és visszafordíthatatlanul megváltozott.
MTI - fideszfrakcio.hu