Ünnepi közgyűlés Debrecenben
Ünnepi közgyűlést tartott a debreceni önkormányzat szombaton, az 1956-os forradalom kitörésének 48. évfordulóján. Az ülésen átadták a Csokonai-, a Hatvani- és a Hajós Alfréd-díjakat. A kulturális élet és a művészet területén kiemelkedőt alkotók számára alapított Csokonai-díjat idén megosztva kapta Fátyol Zoltán festőművész és felesége, Holb Margit iparművész.
Dátum: 2004-10-23 14:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30104
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:45:06.244046, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ugyancsak megosztott Csokonai-díjban részesült Megyeri Béla és Reschofsky György bábszínész, a helyi Vojtina bábszínház tagja, valamint Sepsy Károly orgonaművész, lelkész. Az 1993-ban alapított Hatvani-díjat azok kaphatják meg, akik a város fejlesztése érdekében a természettudományok, a gazdasági élet, az egészségügy, a szociális tevékenység, az idegenforgalom és a környezetvédelem területén kiemelkedőt alkottak.
Idén Nagy Sándor Tibor biológus, a debreceni Nagyerdei Kultúrpark Kht. ügyvezető igazgatója és Szentirmai Attila, a biológiai tudományok doktora vehette át a kitüntetést Kósa Lajos debreceni polgármestertől.
A magas színvonalú sportolói, sportvezetői és edzői eredményeket elismerő Hajód Alfréd-díjat Garamvölgyi Lajos, a DVSC labdarúgó csapatának korábbi vezetőedzője és Süvöltős Mihály, az egykori Debreceni Dózsa válogatott kézilabdázója kapta.
MTI - fideszfrakcio.hu