A fiatalok jó leckét kaptak az előző rendszerről
Az ország lakosságának megfélemlítésével vádolták az új kormányzatot csütörtökön Veszprémben a polgári körök által szervezett békés megmozdulás szónokai.
Dátum: 2002-07-12 12:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2755
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:20.145263, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Sokan nem tartják elég határozottnak a rendőrség múlt heti budapesti fellépését. Halottakat, sortüzet akartak volna? - kérdezte a békés megmozduláson felszólaló Rednik András orvos, a város ellenzéki önkormányzati képviselője.
Az MDF-es városatya úgy vélekedett: mivel egy hete a fővárosban a be nem jelentett tüntetés résztvevői nem támadtak a rendőrökre, aligha lehet az ellenük való fellépést jogosnak ítélni, mert a legalapvetőbb emberi jogok egyikét, az emberi méltósághoz való jogot mindenképpen megsértették.
- Kérjük a hatalom birtokosait, ne akarják megalázni politikai ellenfeleiket - fogalmazott a demokrácia védelmében meghirdetett megmozdulás szónoka.
A veszprémi MDF-es képviselő szerint a mai fiatalok, akik közvetlenül már nem tapasztalták meg az előző rendszert, most a rendőröktől kapott pofonnal jó leckét kaptak.
A városi önkormányzati képviselő beszédében arra figyelmeztette a hatalmon lévőket, hogy nem okos dolog kardot rántani; mindamellett a polgári körök szellemiségéhez vonzódókat türelemre, a keresztényi méltóság megtartására hívta föl.
A veszprémi Tűztorony Polgári Kör és a Jutasi Polgári Kör közös Jutasi-lakótelepi rendezvényén az előbbi szerveződés vezetője, Lénárt Katalin azt hangsúlyozta, hogy az ellenzékbe került polgári oldal híveinek a másik oldalon állókkal való párbeszédre van szükségük, arra, hogy az ellenkező politikai véleményen lévő barátaikat, rokonaikat, szomszédaikat igyekezzenek meggyőzni igazukról.
- Forduljunk a másik oldalon állókhoz s győzzük meg őket, hogy nem kell tőlünk félni, jók a szándékaink, de ne kelljen nekünk sem félni! Hogy ha nyíltan véleményt nyilvánítunk, ne kelljen a munkahelyünkről való elbocsátástól tartanunk - magyarázta a polgári köri vezető.
A veszprémi békés tüntetésen felszólalók közül többen is úgy vélték, hogy a kormányzat akkor tenné helyesen, ha - úgymond tiszta vizet öntve a pohárba - nem semmisíttetné meg a választási lapokat és igazában bízva újraszámláltatná a tavaszi országgyűlési képviselő-választás voksait.
A veszprémi Jutasi-lakótelepi polgári köri megmozduláson - kifejezve a résztvevők hangulatát - elhangzott Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse is.