Ismét előállították Bácsfi Diánát
A rendőrség gyülekezési joggal visszaélés szabálysértése miatt szombaton ismét előállította a magát hungaristának valló Magyar Jövő Csoport vezetőjét, Bácsfi Diánát és két társát.
Dátum: 2004-10-23 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30111
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:45:08.342153, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bácsfi Diána két társával a fővárosban, az Astoria-aluljáróban röplapokat osztogatott szombat délután, amelyben a vasárnapi, be nem jelentett rendezvényükre invitálták az embereket - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Dancs Róbert százados hozzátette: a nőt és két társát később a rendőrök igazoltatták az Üllői úton, majd előállították őket gyülekezési joggal visszaélés szabálysértése miatt. A további eljárást az V. kerületi rendőrkapitányság folytatja le.
A magát hungaristának valló Magyar Jövő csoport vasárnap a rákoskeresztúri Új köztemetőben kívánt megemlékezni a "hungarista hősökről", röplapjukon erre a rendezvényre hívták a járókelőket.
MTI - fideszfrakcio.hu