Visszatér az űrállomás
Féléves küldetésének befejezése után elindult a Földre a Nemzetközi Űrállomás eddigi kétfős orosz-amerikai személyzete, valamint egy néhány napos űrutazást tett orosz kozmonauta.
Dátum: 2004-10-24 10:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30119
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:45:10.805351, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Szojuz TMA-4 orosz űrhajó leszállóegysége közép-európai idő szerint szombaton este tizenegy óra után néhány perccel kapcsolódott le az ISS-ről és indult el a Földre. A Nemzetközi Űrállomáson csaknem 190 napot eltöltött orosz Gennagyij Padalkát és az amerikai Mike Finckét, valamint az űrállomásra a váltással együtt nyolc nappal ezelőtt érkezett Jurij Sagrint szállító leszállóegység a tervek szerint három és fél órás út megtétele után vasárnap hajnalban ér földet Kazahsztánban. A földet érési körzetet Arkalik várostól 86 kilométerre északkeletre jelölték ki. Távozásukkal az ISS-en megkezdte féléves küldetését az orosz Szalizsan Saripov és az amerikai Leroy Chiao. A Columbia amerikai űrsikló 2003. február 1-i felrobbanása óta az ISS személyzetének rendszeres cseréje és az űrállomás utánpótlása kizárólag az orosz űrhajókkal történik.
MTI - fideszfrakcio.hu