Elemzők: 75 százalék esély a jegybanktörvény módosítására
Az egyik legnagyobb londoni befektetési csoport szakértői szerint 75 százalék az esélye annak, hogy a magyar Országgyűlés megszavazza a jegybanktörvény módosítását. A társaság ezért megemelte jövő évi magyarországi kamatcsökkentési előrejelzését.
Dátum: 2004-10-24 17:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30131
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:45:14.783829, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A londoni elemzők szerint a 2005 végéig a jelenleg érvényes 9,25 százalékos helyett várhatóan 8,5 százalákos lehet a magyar jegybank alapkamata.
A pénzügyi szolgáltató befektetési részlege korábbi jelentéseiben a Magyar Nemzeti Bank feletti kormányzati befolyás erősítésének kísérleteként jellemezte a monetáris tanács kibővítésére vonatkozó kormánypárti törvénymódosító indítványt.
MNO - fideszfrakcio.hu