Demeter Ervin: 1956, a kommunizmus első koporsószöge volt
A Szentesi Polgári Körök október 22-i megemlékezésén Demeter Ervin, az Orbán-kormány volt titokminisztere emlékezett 1956 hőseire, melyen az ünnepség szépszámú résztvevőit összefogásra biztatta.
Dátum: 2004-10-25 00:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30134
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:45:15.731065, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Mennyből az angyal, menj sietve, az üszkös, fagyos Budapestre! Oda, ahol az orosz tankok között hallgatnak a harangok, ahol nem csillog a karácsony..." Márai Sándornak ezekkel beszédes soraival kezdte megemlékezését Demeter Ervin. Az Orbán-kormány titokminisztere egyetértve a hányatott sorsú íróval, úgy fogalmazott: nemzetünk világtörténelmet csinált 1956 október 23-án. Magyarország ugyanis, léket ütve a zsarnokság hajóján, beverte a kommunizmusba az első koporsószöget. A jelent csak a múltból lehet megérteni, a jövőt pedig csak a múlt alapján lehet felépíteni - szólt Babits szavaival a Demeter Ervin.
Párhuzamot vonva az 1956-os események fővárosi és szentesi történései között,
a Kurca-parti diákparlament
történelmi szerepéről tett említést. Szentes együtt lélegzett az országgal - fogalmazott. Majd felsorolta a magyar történelem sötét számsorát: amikor az 1956-os forradalom és szabadságharc 2500 áldozata, 20 ezer sebesültje, 200 ezer emigránsa, 20 ezer börtönbe zárt rabja és 250 kivégzettje nem volt elég a zsarnokoknak: 1958. június 16-án kivégezték az ország miniszterelnökét, Nagy Imrét is.
- Az áldozat nem volt hiábavaló, a forradalmat legyőzni nem tudták, szelleme a bolsevik diktatúra alatt is élt a szívekben. Lelkierőt, tartós hitet adva, a jobb sorsban reménykedőknek - hangoztatta a Fidesz politikusa szellemi, erkölcsi, politikai és átfogó nemzeti örökségünk méltatásakor.
Fiatal demokráciánk legfiatalabb történelmi ünnepéről szólva emlékeztetett rá: tizenéve még vízágyúk, rendőrök és titkos ügynökök őrizete zárta el előlünk az 1956-os kegyhelyeket.
- A forradalmat meg lehetett taposni, harcosait be lehetett börtönözni, hőseit meg lehetett gyilkolni, történetét el lehetett tagadni, de a szabadság arca, ennek a pillanatnak az öröme, helyt kapott szívünkben, beitta magát a lelkünkbe, megkeményítette az akaratunkat.
Ami 1990-ben végre megtörtént velünk, az 1956-ban elrendeltetett
- szögezte le Demeter Ervin. 1956 álmainak megvalósításáról szólva arra figyelmeztetett: rajtunk a sor. Hogy lelkünkben '56 hőseinek személyes példájával, a magunk erejéből, tehetségünkből és emberségünkből olyan világot teremtsünk, amelyben érdemes hinni, dolgozni és élni. Optimizmusának hangot adva úgy folytatta: a XXI. nemcsak a remény, hanem a beteljesült álmok százada is lesz majd. Utalt rá, hogy az ötvenes években a hiánnyal éltünk együtt, majd
a '60-as és a '70-es éveket a látszatok korszaka volt.
Az elmúlt évtizedet pedig az egyéni biztonság megrendüléseként említette. Mert a rendszerváltozás szabadságot és függetlenséget eredményezett - mondta az ünnepség szónoka -, de a családok biztonságos jólétét, a polgárok biztonságát, gyermekeink növekvő esélyét nem adta meg mindenkinek. Összefogásra szólítva fel a magyarságot, arra biztatta hallgatóságát, ne engedjük, hogy a szabadságot bárki is elvegye tőlünk. Majd aktuális kérdésként a maradék közös vagyon megmentéséről is említést tett beszédében Demeter Ervin. Az elektromos hálózatok, a Posta, a Volán-vállalatok, a Szerencsejáték Rt. és a Nemzeti Tankönyvkiadó elkótyavetyélése kiszolgáltatottá, védtelenné tenné Magyarország lakosságát. Rámutatott: aki ezt szorgalmazza, az az emberek biztonságát teszi kockára. Az emberek érdeke az, hogy megakadályozzák a maradék közös javak kiárusítását, s ehhez minden törvényes eszközzel fel kell lépnünk. Így az egészségügy, a határon túli magyarok és közös javak védelme érdekében, ha kell, akár közvetlenül is nyilvánítsunk véleményt.
Emlékeztetett rá, a barikádnak két oldala van és 1956 októbere világosan eldöntötte, ki, melyik oldalra állt. Ezeken a döntéseken már nem lehet változtatni, és nem lehet az idő múlásával ide-oda lopakodni.
Az igazság tudja, hogy ki volt a gyilkos és ki volt az áldozat
- világított rá Demeter Ervin. Majd a szentesi forradalmárokhoz szólva úgy fogalmazott: a történelem odafelé íródik, de visszafelé olvasódik. Így ez a főhajtás, ha nem is kárpótolhatja igazán a szenvedéseiket, de talán enyhítheti fájdalmukat az a tény: a történelem őket igazolta.
Beszéde végén így buzdította szép számú hallgatóságát a szentesi ünnepség szónoka: - Véssük eszünkbe 1956 örökségét, legfontosabb tanulságát! Azt, hogy a magyar nép megerősödéséhez, összefogásra, hangsúlyozom: mindannyiunk összefogására van szükség. Hiszen egy ujjal még egy kavicsot sem lehet fölemelni, hát még egy hazát!
A bensőséges hangulatú megemlékezés résztvevői a Szózat közös éneklése után a megemlékezés virágait helyezték el a kopjafánál, majd gyertyát gyújtottak 1956 hőseinek emlékére.
R. J., szentes.fidesz.hu - fideszfrakcio.hu