Litvániában kikaptak a szociáldemokraták
Az eddig ellenzékben lévő jobboldali pártok koalíciója nyerte meg a litván parlamenti választás vasárnap tartott második fordulóját, a választásból legerősebbként kikerült Munka Párt viszont várhatóan ellenzékben marad.
Dátum: 2004-10-25 06:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30136
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:45:16.382878, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A litván országos választási bizottság hétfőre virradóan közzétett nem hivatalos végeredménye szerint a 141 fős litván törvényhozásban, a Seimasban, a legerősebb párt Viktor Uspakis orosz származású milliárdos tavaly alapított Munka Pártja lesz 39 mandátummal. Ugyanakkor két jobboldali ellenzéki párt koalíciója 43 képviselői helyhez jutott: a Haza Szövetsége (Litván konzervatívok) pártnak 25, a Liberális és Centrumszövetségnek pedig 18 törvényhozója lesz. Az eddig kormányon lévő szociáldemokrata-szociálliberális pártok Munka Litvániáért elnevezésű koalíció csak a harmadik lett, 31 mandátummal. A kisebb pártok és a független jelöltek összesen 28 képviselői helyet kapnak.
Algirdas Brazaurkas kormányfő ugyanakkor vasárnap késő éjjel úgy nyilatkozott, hogy már tárgyalásokat kezdett a jobboldali pártokkal a parlamenti többség kialakításáról és az új kormány létrehozásáról. A konzervatívok vezetője megerősítette a tárgyalások megkezdésének tényét. A miniszterelnök azt hangsúlyozta, hogy a Munka Pártjával nem lép szövetségre. Helyi politikusok a választások előtt arra figyelmeztettek, hogy a Litvániában irányuló orosz gázszállításokon meggazdagodott Uspakis esetleges győzelme kétségessé tenné Litvánia jövőjét az Európai Unióban. Litvánia mondhatja jelenleg a magáénak a három EU-tag balti állam közül a leggyorsabb gazdasági fejlődési ütemet, s az ország azt reméli, hogy 2006-ban, vagy 2007-ben csatlakozni tud a közös európai valutához.
MTI - fideszfrakcio.hu