Újságíró szervezetek a tüntetések
A rendkívüli helyzetekben érvényes "játékszabályok" kialakítása érdekében egyeztetést kezdeményez az országos és a budapesti rendőr-főkapitányság illetékeseivel három újságíró szervezet.
Dátum: 2002-07-12 12:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2758
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:21.063783, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége és a Szabadelvű Médiaműhely ezt pénteki fővárosi sajtótájékoztatójukon jelentették be.
Az újságírók kérik: a hatóságok tegyék egyértelművé, milyen jelzés, igazolvány meglétét igénylik ahhoz, hogy a tüntetéseken a sajtó munkatársai zavartalanul dolgozhassanak.
Az eseményen részt vett három, a múlt csütörtöki Erzsébet hídi demonstráció során rendőri intézkedés alá vont újságíró is. Beszámolójuk szerint a velük szemben fellépő rendőrök számára egyértelművé tették, hogy a sajtó képviselői, ám a hivatalos személyek ennek ellenére eljártak velük szemben.