Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zuschlag rovót kapott

Megrovásban részesítette Zuschlag Jánost a Terror Háza előtt tett, a nyilasterror áldozatainak emlékét sértő korábbi kijelentése miatt az MSZP Országos Etikai és Egyeztető bizottsága - mondta dr. Simon Gábor, az bizottság elnöke vasárnap az MTI-nek.


Dátum: 2004-10-25 07:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30138
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:45:17.042698, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bizottság vasárnapi ülésén lefolytatta a fegyelmi eljárást és megállapította, hogy a politikus megsértette a párt alapszabályát és kijelentésével kárt okozott az MSZP-nek - közölte a testület vezetője. Hozzátette: a bizottság Zuschlag János meghallgatása után, többségi szavazással döntött a volt szocialista képviselő megrovása mellett. Az etikai bizottság elnöke elmondta, Zuschlag János lemondott a döntéssel szembeni fellebbezési jogáról.

"A képviselői mandátumról történt lemondás (...) a fegyelmi elbírálás tényét alapvetően megváltoztatta. Abban az esetben, hogyha a képviselői mandátumról nem mondott volna le önként, akkor vélhetően más fegyelmi büntetést alkalmazott volna bizottság" - mutatott rá dr. Simon Gábor.

Hozzáfűzte: a bizottság a mandátumról történő lemondás és a politikus tényleges megbánása miatt tartotta elégségesnek a megrovást.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek