Ombudsmani vizsgálat a tüntetések kapcsán
Az elmúlt napokban megtartott demonstrációk kapcsán az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese hivatalból vizsgálatot indított pénteken - tudatta közleményében Takács Albert helyettes ombudsman.
Dátum: 2002-07-12 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2759
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:21.395214, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A dokumentum szerint az elmúlt napokban - különösen július 4-én - olyan tömegdemonstrációkra került sor, amelyek eddig megfogalmazatlan kérdéseket vetettek fel több alkotmányos alapjoggal kapcsolatban.
A közlemény leszögezi: az írott sajtóban, a rádióban és a televízióban megjelent tudósítások, nyilatkozatok és értékelések arra engednek következtetni, hogy egyes alapvető jogok - különösen a gyülekezéshez való jog és a szabad mozgáshoz való jog - értelmezése, érvényesítése és védelme a jogállam követelményei szempontjából bizonytalan, illetve ellentmondásos.
- Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese annak tisztázására, hogy a tömegdemonstrációkkal kapcsolatban a hatóságok tevékenysége a gyülekezési jog, illetve a szabad mozgáshoz való jog megvalósulása vonatkozásában okoz-e alkotmányos visszásságot, illetőleg ilyen alkotmányos visszásság közvetlen veszélye fennáll-e, hivatalból vizsgálatot indított pénteken - áll a közleményben.
A vizsgálat egyrészt annak tisztázására irányul, hogyan értelmezi a rendőrség a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény 8. paragrafus (1) bekezdésének azon rendelkezését, hogy a bejelentéshez kötött rendezvény megtartása megtiltható, ha az a népképviseleti szervek vagy a bíróságok működését súlyosan veszélyeztetné, illetve a közlekedés rendjének aránytalan sérelmével járna.
Ugyancsak tisztázni kívánják, rendelkezik-e a rendőrség azokkal a személyi és dologi feltételekkel, amelyek az alkotmányosan gyülekezési jogukat gyakorlók jogainak biztosítására, másfelől a gyülekezési jog törvénysértő gyakorlásának megelőzésére és következményeinek felszámolására szolgálnak.
A vizsgálat kiterjed arra is, milyen tartalommal és súllyal szerepel a rendőrség személyi állományának felkészítésében a gyülekezési jog gyakorlásával kapcsolatos ismeretek elméleti és gyakorlati oktatása.
Választ kívánnak kapni továbbá arra, milyen tervek alapján biztosítja a rendőrség a közterületen tartott rendezvény időtartama alatt a közlekedés lehető legteljesebb zavartalanságát.