Teli az ápolók hócipője: a szocialisták a Mikulásra mutogatnak
Selmeczi Gabriella az egészségügyi miniszterhez intézett interpellációjában az egészségügyi dolgozóknak korábban megígért hűségjutalom sorsa felől érdeklődött. A szocialisták szerint a Mikulás a bűnös.
Dátum: 2004-10-25 15:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30156
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:45:22.585199, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Selmeczi Gabriella elmondása szerint "a magyar ápolók szomorúan tapasztalták, hogy nyoma sincs a megígért hűségjutalmuknak".
"Az elmúlt két év szomorú történetét nézve" ebben semmi "újszerű" nincs - mondta - "ám annál inkább újszerű a szocialisták magyarázkodása", akik szerint a Mikulás viszi el a nővérek hűségjutalmát, mivel a népszavazásra költik az arra szánt pénzt.
Selmeczi Gabriella ezzel összefüggésben azt kérdezte: "mi köze van az emberek alkotmányos vélemény-nyilvánításának a nővérek két éve megígért hűségjutalmához? A Fidesz egészségpolitikusa érthetetlennek tartja, hogyan vihet el bárki bármi olyat, amit előzőleg nem adott oda.
A politikus felhívta a figyelmet: az új egészségügyi miniszter már kinevezése előtt utalt rá, hogy nem fogják kifizetni a hűségpénzt. Mint hozzátette, erre a célra a 2005-ös költségvetés tervezete sem tartalmaz "egy fillért sem".
Selmeczi Gabriella ezzel összefüggésben idézte a tárcavezető nyilatkozatát, mely szerint a hűségpénz eredeti formában történő kifizetése azért igazságtalan, mert így "nagyon nehéz meghatározni, hogy az egészségügy mely szereplőinek járna". "Ez a magyarázat - vagy inkább magyarázkodás - annyira szánalmas, hogy azon még a Mikulás is csak mosolyogna" - szögezte le a képviselő, aki feltette a kérdést: ez lenne a gyurcsányi igazságosság?
Selmeczi Gabriella szerint, ha a Mikulásra gyanakodnak a szocialisták, "maguk között keressék az ál-Mikulást!"
A politikus választ vár a minisztertől arra a kérdésre, hogy "nem érzi-e riasztó demokrácia-deficitnek" a megfogalmazott szavakat? Komolyan gondolja, hogy a Mikulás, vagyis a népszavazás viszi el a nővérek hűségpénzét? - tette hozzá.
Selmeczi Gabriella arra is kíváncsi, miért nem tudnak elszámolni a közel százezer becsapott ápolónak tett ígéretekkel.
Rácz Jenő, az egészségügyi tárca vezetője szerint ezekre a kérdésekre a kormány korábban már többször is kielégítő válaszokat adott. Szavai szerint a kormányprogramba csak a reálisan megvalósítható célkitűzések kerültek be.
Selmeczi Gabriella viszontválaszában azt hangsúlyozta, hogy csak egy kormányprogram létezik, amelynek teljesítésére az emberek felhatalmazást adtak. Az emberek nem járultak hozzá az ígéretek redukálásához - szögezte le Selmeczi Gabriella.
A képviselő nem, de az Országgyűlés kormánypárti többsége elfogadta a miniszter válaszát.
fideszfrakcio.hu