Szíjjártó Péter: az ifjúsági konvent megtette a tőle telhetőt
Az Európai Unió jövőjével foglalkozó első ifjúsági konventen Brüsszelben az európai néppárti csoport helyettes vezetőjévé választották Szíjjártó Pétert.
Dátum: 2002-07-12 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2760
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:21.681735, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Európai Unió 15 tagországából és a 13 tagjelölttől érkező 210 fiatal három napon át tanácskozott az Európai Parlament egyik üléstermében, hogy a 25 éven aluliak véleményét, gondjait, Európa jövőjéről alkotott elképzeléseit tolmácsolják az EU reformjait előkészítő, egy éven át ülésező konvent számára. A 210 fiatalt a konvent 105 tagja és 105 póttagja személyesen választotta és küldte az ifjúsági konventre.
Szíjjártó Péter az ifjúsági konventben az egyetlen parlamenti képviselőként vett részt mint a nagy konventben a Fideszt képviselő Szájer József küldötte. A fiatalok konventje is döntően politikai alapon alkotott csoportokat. A legnagyobb csoport a néppárti volt, mintegy 50 fővel, ahol a belga frakcióvezető helyettesévé Szíjjártó Pétert választották.
Mint Szíjjártó Pétert elmondta, a konvent teljes ülésén mondott felszólalásában hangoztatta: a közép-európai fiatalok 12 éve jelentős szerepet játszottak a földrész keleti felén lezajlott történelmi jelentőségű rendszerváltoztatásban, s most az újabb nagy átalakulás idején ismét hallatni kell a hangjukat, mert ők fogják életük túlnyomó részét már az EU polgáraiként leélni. Kiemelte, hogy itt valójában nem az EU bővítése, hanem Európa politikai újraegyesítése folyik. "Ezek az országok mára ledolgozták a negyven évnyi történelmi hátrányt, és most már nem lehet akadálya a csatlakozásnak. A közép-európai országok 2003-ra készen fognak állni, s innen kezdve az Európai Uniónak nyitnia kell - mondta Szíjjártó. - A kommunista rendszer negyven éve alatt a szülők, nagyszülők nemzedéke megtanulta és továbbadta nekünk, hogy igazából kétfajta politika létezik. Az egyik az emberek sötétebbik oldalára, a másik a pozitív, fényes oldalára épít. Felszólalásomban azt mondtam, csak olyan Európában szabad gondolkodni, aminek olyan elemei vannak, mint az erős család, erős nemzetek, őszinteség".
A fiatal magyar képviselő véleménye szerint az ifjúsági konvent megtette a tőle telhetőt. A munkacsoportokban komoly vita után kialakult dokumentumok használhatók lesznek a konvent számára mint a fiatalok szempontjai. Már az a puszta tény, hogy létrehozták ezt az ifjúsági fórumot, Szíjjártó szerint fontos gesztus volt az európai szervek részéről, hogy lesz-e folytatása, az szintén e szervektől függ.
Szíjjártó Péter elmondta még, hogy Európa védelmének, biztonságának a jövőjét illetően élénk vita folyt a konventen. A fiatal résztvevők nagyjából egyenlő arányban oszlottak meg abban a kérdésben, hogy Európa inkább önállóan, a maga erejére támaszkodva gondolkodjék-e védelméről, avagy a NATO-hoz és így az Egyesült Államokhoz kapcsolja-e védelmét. A konzervatív-néppárti felszólalók az utóbbi, míg a szocialisták inkább az előbbi mellett voltak. A kisebbségek - észak-írek, baszkok - képviselői erélyesen követelték az elismerést nemzeti törekvéseiknek. Általános volt a vélemény a konventen, hogy az EU működését átláthatóbbá, s így vonzóbbá kell tenni.