Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elszomorító gazdasági adatok

Domokos László a hétfői parlamenti ülésen Draskovics Tibort kérdezte az Európai Bizottság azon állásfoglalásáról, amely tényszerűen megállapítja, hogy hazánk az uniós felzárkózás tekintetében minden területen romló tendenciát mutat.


Dátum: 2004-10-25 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30161
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:45:24.138034, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A bizottság anyaga a 2002-2004-es időszakot öleli fel, az adatok pedig tényszerűek. Mindenkinek joga van tudni ezekről az adatokról, hiszen a gazdaság romlása nem csak az exportőröket, hanem a vállalkozókat is hátrányosan érinti - mondta a képviselő.

Draskovics Tibor válaszában összetett folyamatnak nevezte a gazdasági mutatók alakulását. Azt mondta a bizottsági jelentésben nincs újdonság, hiszen ezek tükrében hagyta jóvá a kormány.

Domokos László erre megjegyezte: a válasz nem tényszerű, hiszen itt már meglévő adatokra kérdezett rá, amit a miniszter nem vett figyelembe.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek