Székesfeérváron is sztrájk
Az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete országos sztrájkfelhívásához csatlakozva munkabeszüntetést hirdetett október 26-ra a Fejér Megyei Szent György Kórház EDDSZ-bizottsága - tájékoztatta az MTI-t hétfőn közleményben a sztrájkbizottság vezetője.
Dátum: 2004-10-25 16:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30163
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:45:24.734837, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlése szerint az intézményben kedden reggel 7 órától 15 óráig 400-nál több egészségügyi dolgozó szünteti be a munkát. A sztrájk idején a Szent György Kórház munkahelyein megerősített, kiemelt sürgősségi betegellátás lesz, a székesfehérvári II. számú szakrendelő főbejárata zárva lesz, az előjegyzett betegek új vizsgálati időpontot kapnak. A sztrájkbizottság és az intézmény igazgatósága közötti megállapodás értelmében az osztályokon fekvő betegek ellátása nem szenvedhet hiányt. A munkabeszüntetés idején is folyamatos üzemben dolgozik majd a sürgősségi betegellátó osztály, a központi aneszteziológiai intenzív betegellátó osztály, öt intenzív részleg, a szülőszoba, a gyermekambulancia, a sürgősségi kéréseket teljesítő diagnosztika, az onkológiai osztály és az onkológiai gondozó, valamint a II. számú szakrendelő aneszteziológiai rendelője. A munkabeszüntetés idején a sztrájkoló dolgozók munkavégzésre alkalmas állapotban a munkahelyükön tartózkodnak - olvasható a sztrájkbizottság közleményében.
MTI - fideszfrakcio.hu