Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egészségügyi dolgozók és szimpatizánsok demonstrálnak este Miskolcon

BAZ megyében holnap három intézmény sztrájkjával folytatódik az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének felhívására indított tiltakozás.


Dátum: 2004-10-25 16:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30169
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:45:26.539393, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Emellett este 7 és 8 óra között Miskolcon a Petőfi téren csöndes utcai demonstráció is lesz.

A sátoralajújhelyi Erzsébet kórház dolgozói egész napos, a miskolci Semmelweisé délelőtt 10 és délután 2, a Szent Ferenc Kórházé pedig déli 12 és délután 2 óra között csak a sürgős eseteket látják el - tájékoztatott Fazekas Éva, az EDDSZ megyei elnöke.

- Este a megye teljes területéről várják azon érintett dolgozókat is, akik esetleg megfélemlítettségükből fakadóan nem mernek élni a munkabeszüntetés eszközével. De a csöndes demonstrációra várják az egészségügyért aggódó lakosságot is. A rendezvényen ismertetik a követeléseket, petícióátadást azonban nem terveznek, mivel a követelések teljesítése csak kormányzati szinten várható - nyilatkozta az megyei elnök.

boom.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek