Heinrich Bullinger emléktáblát avattak Egerben
Kálvin János követője, Heinrich Bullinger emléktábláját hétfőn avatták fel Egerben, a Kálvin Házban. A bronzból készült dombormű - Debreceni Zsóka és Pelcz Zoltán alkotása - a reformátor születésének 500. évfordulója alkalmából kapott helyet a protestáns közösségi házban.
Dátum: 2004-10-25 16:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30172
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:45:27.422088, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Heinrich Bullinger nevéhez fűződik az úgynevezett második helvét hitvallás megfogalmazása, ami a teológiai alapját jelenti az egységes Magyar Református Egyháznak - mondta Kádár Zsolt, az Egervölgyi Református Egyházmegye esperese. Korábban úgy is nevezték a magyar egyházat, hogy helvét hitvallást tevő egyház - tette hozzá. Mindez azt is jelenti, hogy említett művében Bullinger foglalta rendszerbe és tette közérthetővé a kálvini tanokat - mondta Kádár Zsolt. Az emléktábla avatását követő tudományos konferencián Heinrich Bullinger egyháztörténeti és teológiai jelentőségét méltatták az előadók. Az egri Kálvin Házban korábban már helyet kapott Kálvin János képmása mellett John Wycliffe oxfordi reformátor, Károli Gáspár bibliafordító és Méliusz Juhász Péter debreceni református püspök szobra.
MTI - fideszfrakcio.hu