Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A VMSZ elnöksége koncepciógyanús ügynek tartja a feljelentést Kasza József ellen

Politikai leszámolásnak és koncepciógyanús ügynek tartja a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöksége a Kasza József pártelnök ellen indított bűnvádi eljárást.


Dátum: 2004-10-25 17:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30176
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:45:28.615808, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A VMSZ elnöksége hétfői közleményében tudatja, hogy a párt gondterhelten figyeli a jelenlegi hatalom legújabb kísérletét, hogy megfélemlítse és kompromittálja politikai ellenfeleit. A Kasza József elleni bűnvádi feljelentés és a jogi eljárást kísérő körülmények azt sugallják, hogy "a más nézetet vallókkal való politikai leszámolásról, koncepciógyanús esetről van szó".

A szerb belügyminisztérium hivatali visszaélés miatt bűnvádi feljelentést tett Kasza József ellen. A legnagyobb délvidéki magyar párt vezetőjét azzal gyanúsítják, hogy korábban szabadkai polgármesterként összesen közel 5,5 millió dinárral (majdnem 18 millió forint) károsította meg az államot egy magánvállalat és egy bank javára.

A pártelnökség rámutat arra, hogy az eset több évvel ezelőtt történt, s mindeddig minden illetékes állami szerv - beleértve a belügyminisztériumot és a kerületi ügyészséget is - azon a

véleményen volt, hogy nincsenek bűntettre utaló jelek. Végképp gyanús, hogy feljelentés akkor történik, amikor a VMSZ szót emelt a vajdasági magyarokat ért támadások ellen.

Egyetlen bűnvádi feljelentést sem adtak át az ügyészségnek a legyilkolt albánok batajnicai tömegsírjai miatt, szabadon sétálnak a milosevici rendszer hatalmasai élvezve a "tisztességgel" megszerzett vagyonuk áldásait. Ilyen helyzetben a párttestület szerint a legnagyobb szerbia-montenegrói kisebbségi párt elnökének megvádolása "tulajdonképpen politikai húzás, amelynek semmi köze sincs a jogállamhoz és a bűnüldözéshez".

A Kasza Józseffel történt eset nem elszigetelt ügy: bűnvádi feljelentést tettek Dusan Mihajlovic volt belügyminiszter és Bozidar Djelic volt pénzügyminiszter ellen is. Az elnökség szerint ezek szemmel látható példái a rendszer politikai bosszúállásának.

"Ebben a politikai leszámolásban a vajdasági magyarok közéleti személyei különösen érdekes célpontok, amióta a nemzetközi szervezetek figyelme ráirányult a Vajdaság legnagyobb lélekszámú nemzeti kisebbségét ért nacionalista támadásokra" - áll az elnökség közleményében, amely szerint a hatalom revansizmusát bizonyítja a Belgrádból megrendelt, több hónapot késő rendőrségi vizsgálat a Magyar Szó című újvidéki lapnál megrendezett honvédtalálkozóval kapcsolatban is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek