Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meg kell menteni a a koldusbotra juttatott magyar egészségügyet

Nem kétséges, hogy az eltelt több mint három évtized legnagyobb érdekérvényesítő akciója az a figyelmeztető sztrájksorozat, amelyhez október 26-án, kedden tudomásunk szerint 22 kórház csatlakozik - mondta a fideszfrakcio.hu-nak dr.Mánya Kristóf, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkára.


Dátum: 2004-10-25 18:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30177
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:45:28.940069, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Döntően vidéki kórházak, megyei intézmények, valamint a szegedi és a pécsi klinika dolgozói, köztük orvosok, nővérek és szakdolgozók vesznek részt a holnapi sztrájkban. Pécsett és Miskolcon pedig a sztrájkot követően utcai demonstrációt is szerveznek.

Mánya Kristóf elmondta: a meghirdetett országos figyelmeztető sztrájksorozat holnapi akciója nem csak kizárólag az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) demonstrációja - valóban az országos sztrájkbizottság megszervezése hozzájuk kötődik -, hanem az egyes helyi szakszervezetek által megszervezett, vagy spontán munkavállalói, tehát alkotmányos jogból következő érdekérvényesítő sztrájkok.

A Magyar Orvosi Kamara titkára felhívta a figyelmet arra, hogy a kormányzat a meghirdetett érdekérvényesítő akciót szeretné leszűkíteni Cser Ágnes magánakciójává, de nem erről van szó. A MOK az első pillanattól kezdve világossá tette, a kamara törvény adta jogai nem teszik lehetővé, hogy sztrájkot szervezzen, de a fő követelésekkel, amelyek nagy része a kormány által ígért, de nem teljesített béremelési követelés, valamint a kórházak elmaradt konszolidációja, egyetértett és támogatta azokat.

A MOK szolidaritását és jószolgálati elkötelezettségét fejezte ki, amikor a két héttel ezelőtti ágazati érdekegyeztető ülésén értésére adta Rácz Jenő egészségügyi miniszternek, hogy továbbra is fontosnak tartja a kétoldalú egyeztetést, ahogyan ezt a sztrájktörvény előírja.

- Megdöbbenésünkre erre, azóta sem került sor - tette hozzá Mánya Kristóf.

A MOK titkára kérdésünkre elmondta, hogy az előzetes becslések szerint hozzávetőleg 15-20 ezer közötti lesz a sztrájkolók száma. A sztrájkban részt vesz egy másik érdekérvényesítő szakszervezet is, a Magyar Orvosok Szövetsége, amelynek megszületésén a MOK is bábáskodott. Veszprémben, Gyöngyösön, Miskolcon már a szervezet is kivette a részét a szervezésben.

- A tapasztalat az, hogy a betegek zöme megérti, értük szól ez a sztrájk, igaz műtétek fognak elmaradni, valószínűleg lesz sorban állás is, de eddig egy esetben sem érkezett panasz betegtől, hogy egészségkárosodás vagy valami méltánytalanság ért volna bárkit. A sztrájkfolyam törvényességére a bejelentési határidők, a szükséges minimális biztonságos ellátásokra minden esetben különleges figyelmet fordítottak a szervezők - fogalmazott a MOK titkára.

Nem folytatható tovább az elmúlt két év egészségpolitikája, amely a kórházakat méltánytalan helyzetbe, súlyos adósságokba taszította. A jövő évi költségvetés lehetővé kell tegye, hogy megkezdődjön a kórházak konszolidációja, és ne pedig a helyi önkormányzati döntések mentén privatizálják, majd ezt követően megszüntessék azokat. Az EU-hoz újonnan csatlakozó országok közül hazánkban példátlan módon olyan mértékű most már a pénzkivonás, hogy lényegében már a bérre sem tudnak forrásokat biztosítani az intézmények.

A helyzet tarthatatlan, a koldusbotra juttatott magyar egészségügyet meg kell menteni - mondta Mánya Kristóf.

Európai norma, de előírja a sztrájktörvény is, hogy a kormány képviselőjének, jelen esetben Rácz Jenő miniszternek le kell ülni tárgyalni, különben a folyamatok nehezen áttekinthetővé válhatnak.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek