Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Brit részvételi tervek egy Irak elleni katonai akcióban

A brit hadsereg megkezdte az előkészületeket egy Irak elleni, az Egyesült Államok által irányított katonai akcióban való részvételre.


Dátum: 2002-07-12 14:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2762
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:22.270611, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Két tekintélyes konzervatív lap, a The Times és a The Daily Telegraph pénteken a védelmi minisztérium magas rangú képviselőire hivatkozva arról számolt be, hogy a Szaddám Huszein rendszerének megdöntését célzó, a jövő év első hónapjaira tervezett hadműveletben különleges szerepet kapna a brit légierő elitalakulata, az SAS, továbbá a haditengerészet elitegysége, az SBS. Az idézett tisztségviselők szerint az SAS különleges csoportjaira várna az a feladat, hogy megsemmisítsék azokat az iraki telepeket, ahol a brit és amerikai hírszerzés szerint a tömegpusztító fegyverek gyártása folyik.

Londonban emlékeztetnek arra, hogy az SAS egységeit bevetették a tavalyi, Afganisztán elleni hadművelet során is, sőt a néhány fős brit elit csoportok már szeptember végén, az amerikai erők érkezése előtt megjelentek a közép-keleti országban. Mind az SAS, mind az SBS részt vett az 1991-es öbölháborúban, úgyhogy nem idegen számukra a térség, ahová most visszatérni készülnek.

Bár a brit kormány számára még mindig nem érkezett hivatalos felkérés a tervezett akcióban való részvételre, katonai források szerint "szinte bizonyos, hogy az Egyesült Államok számít Nagy-Britannia közreműködésére". Értesülések szerint Washington és London között már egyeztetések folynak az akció koordinálására. Ennek keretében hamarosan megkezdik az SAS és az SBS egységeinek kiképzését.

A The Times megerősítette, hogy az Egyesült Államok arra számít: a szárazföldön mintegy 250 ezer fővel tervezett hadműveletet Nagy-Britannia mintegy 25 ezer fővel fogja segíteni. A brit erők minden bizonnyal Kuvaitból kerülnek bevetésre.

A brit részvétellel tervezett iraki csata előtt Tony Blair kormányfőnek azonban mindenekelőtt egy parlamenti csatát kell megnyernie. A törvényhozás jóváhagyása nélkül ugyanis elképzelhetetlen London közreműködése, és a hírek szerint az ellenzéki pártok mellett jó néhány munkáspárti képviselő is ENSZ-felhatalmazáshoz köti az Irak elleni katonai akció támogatását.

Kapcsolódó elemek