Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zarkávi csoportja vállalta az Irakban elkövetett két merényletet

Irakban elkövetett két hétfői támadást vállalt Abu Muszab az-Zarkávi jordániai származású terrorista csoportja. A támadók gépkocsiba rejtett pokolgépet hoztak működésbe az iraki ausztrál haderő járműoszlopa mellett.


Dátum: 2004-10-25 20:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30185
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:50:30.386380, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magát at-Tauhíd val-Dzsihádról a Mezopotámiai Szent Háború Bázisára átkeresztelő társaság a világháló egy ismert iszlámista honlapján megjelentetett közleményében azt állította: a "mártírbrigád" egyik tagja hajtotta végre az iraki főváros központjában azt a hétfő reggeli merényletet, amelynek következtében három iraki halálát lelte, megsérült továbbá hat iraki polgári személy és három ausztrál katona.

A támadók gépkocsiba rejtett pokolgépet hoztak működésbe az iraki ausztrál haderő járműoszlopa mellett. A Zarkávi vezette csoport egy másik merénylet elkövetését is bejelentette: ezt Irak nyugati részén hajtották végre egy amerikai katonai gépkocsikaraván ellen.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek