Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szocialisták a maastrichti szerződést is megszegnék

Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke szerint legalább egy olyan eleme van a magyar jegybanktörvény tervezett módosításának, amely az EKB számára elfogadhatatlannak tűnik. Bármely olyan elképzelés, miszerint korlátoznák a központi bank függetlenségét, a maastrichti szerződés megszegése lenne - hangsúlyozta Trichet az Európai Parlamentben.


Dátum: 2004-10-26 07:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30192
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:50:32.659009, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az EKB-elnök az osztrák néppárti Othmar Karas (ÖVP) kérdésére válaszolt, aki jelezte, hogy információi szerint Magyarországon a kormány megpróbál befolyást gyakorolni a nemzeti bankra. Trichet kijelentette, hogy a bank elemzése szerint valóban van egy olyan eleme a parlament előtt lévő módosítási javaslatnak, amely nem tűnik elfogadhatónak, és amelyet valószínűleg tovább kell vizsgálni. "A tény, hogy a két jegybanki alelnököt eltávolítsák a Monetáris Tanácsból, arról a helyről, ahol a kamatlábakról döntenek, az EKB számára egyáltalán nem tűnik összhangban lévőnek a függetlenséggel, legalábbis ahogy az a maastrichti szerződésben szerepel" - jelentette ki Trichet.

Karas az MTI-nek az ülés után elmondta: kérdésének indítóoka az volt, hogy szeretné, ha minden EU-tagországban tiszteletben tartanák a maastrichti kritériumokat és a jegybankok függetlenségét. "Teljesen semleges vagyok ebben a kérdésben" - hangoztatta. Leszögezte, információik szerint ha a kormányjavaslatot a parlament jelenlegi formájában elfogadja, az nem fog megfelelni a maastrichti szerződésnek.

Kijelentette: Trichet üzenete teljesen világos volt, azt tartalmazta, hogy a kormánynak meg kell változatnia javaslatát. Úgy vélte, a strasbourgi közlések hasznosak a módosítás tárgyalási folyamatának szempontjából. "Azt hiszem, a kormány változtatni fog javaslatán"- jelentette ki.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek