Riadókészültségben a dél-koreai katonai egységek
A legmagasabb fokú készültséget rendelték el a két Koreát elválasztó határt védő dél-koreai katonai alakulatoknál kedden, mivel felfedezték, hogy egy helyen átvágták a határon állított szögesdrót akadályt.
Dátum: 2004-10-26 07:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30194
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:50:33.317859, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A dél-koreai védelmi minisztérium közleménye szerint a koreai háború befejezése után kialakított demilitarizált övezet Szöultól mintegy 60 kilométerre északra fekvő szakaszán fedezték fel a határzár megsértését. A dél-koreai hadsereg és a hatóságok azonnal hozzákezdtek annak kiderítéséhez, hogy vajon behatoltak-e, vagy sem észak-koreai ügynökök Dél-Koreába.
A riasztás azzal egy időben történt, hogy Szöulba érkezett Colin Powell amerikai külügyminiszter. A dél-koreai fővárosban megerősítették az amerikai nagykövetség őrizetét és fokozott biztonsági intézkedéseket léptettek életbe mindazoknál a kormányzati épületeknél, ahol csak megfordul az amerikai külügyminiszter.
Powell elsősorban arról tárgyal Szöulban, hogy miként lehetne atomfegyvermentes övezetté tenni Észak-Koreát. A tárgyalásokon fontos kérdés lesz a Dél-Koreában állomásozó amerikai csapatok létszámának tervezett csökkentése is. Washington korábban bejelentette, hogy 2008-ig 12500 amerikai katonát vonnak ki Dél-Koreából, ahol jelenleg 37 ezer katonát állomásoztat az Egyesült Államok.
MTI - fideszfrakcio.hu