Az MTV Híradó notórius törvénysértő
Az ORTT Panaszbizottsága elmarasztalta a Magyar Televízó Híradóját, mivel szeptember 28-án elhallgatta azt a tényt, hogy az Országgyűlés Kulturális Bizottságának az MTV-nél tartott kihelyezett üléséről a Fidesz bizottsági tagjai távolmaradtak.
Dátum: 2004-10-26 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30207
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:50:37.570927, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Panaszbizottság álláspontja szerint a legnagyobb ellenzéki párt képviselőinek távolmaradása egy olyan parlamenti bizottsági ülésről, amely egyébként - mint közérdeklődésre számot tartó hazai esemény - hírként szerepel a műsorszolgáltatónál, feltétlenül releváns körülménynek tekinthető. Erről a tényről, illetve indokairól a műsorszolgáltatónak a kiegyensúlyozott tájékoztatás törvényi követelményére tekintettel tájékoztatnia kell a közvéleményt.
A Panaszbizottság egyhangú határozata értelmében az MTV Híradónak három munkanapon belül értékelő magyarázat nélkül kell közzétennie az este fél nyolckor kezdődő műsorában az alábbiakat:
"Az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottsága megállapította, hogy a Magyar Televízió Rt. 2004. szeptember 28-án 19.30 órai kezdettel sugárzott Híradó c. műsorának az Országgyűlés Kulturális Bizottságának kihelyezett üléséről szóló tudósítása megsértette a kiegyensúlyozott tájékoztatásnak a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 4. § (1) bekezdésében szabályozott követelményét, amikor az érintett előzetes értesítése ellenére sem adott tájékoztatást arról a tényről, illetve annak indokairól, hogy a bizottsági ülésről a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség által delegált tagok távolmaradtak."
A Fidesz parlamenti sajtóirodája nyomán benyújtott panaszok alapján az idén már több mint fél tucatszor marasztalta el a panaszbizottság a közszolgálati hírműsort. Tavaly több mint tíz elmarasztalás érte az MTV Híradót a kiegyensúlyozottság megsértése miatt.
fideszfrakcio.hu