Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kulcsár Attila házi őrizetének meghosszabbítását kezdeményezte az ügyészség

A Fővárosi Főügyészség Kulcsár Attila házi őrizetének meghosszabbítását kezdeményezte, az indítványról a nyomozási bíró dönt - mondta a főügyészség szóvivője kedden.


Dátum: 2004-10-26 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30219
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:50:41.291205, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A Fővárosi Főügyészség Kiemelt Ügyek Osztálya három hónappal indítványozta meghosszabbítani a gyanúsított napokban lejáró házi őrizetét" - mondta Dobos Gabriella.

Arra a kérdésre, hogy az előzetes letartóztatás lehetősége nem merült-e fel, annyit mondott: az egy hónappal ezelőttihez képest nem változott a helyzet, ezért az ügyészség szerint indokolatlan lenne a jelenleg fennálló kényszerintézkedés megváltoztatása.

A brókerbotrányban többmilliárdos sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila előzetes letartóztatását szeptember 30-án az ügyészség indítványára megszüntette a bíróság és egyúttal elrendelte házi őrizetét. Kulcsár március 30-a óta van Magyarországon előzetes letartóztatásban. A K and H Equities egykori vezető beosztású munkatársát tavaly nyáron Bécsben fogták el a hatóságok, azt követően, hogy a magyar rendőrség idézésére nem jelent. Kulcsár Attila mintegy kilenc hónapig volt kiadatási őrizetben az osztrák fővárosban.

Ihász Sándor fővárosi főügyész az előzetes letartóztatás megszüntetésére vonatkozó indítvány kapcsán szeptemberben az MTI-nek úgy nyilatkozott: a házi őrizet és az előzetes letartóztatás alapvető jogszabályi feltételei azonosak, tehát "nem szabadlábra helyezésről van szó", hanem arról, hogy a legszigorúbb személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés helyett a bíróság az ügyészségi indítvány alapján egy enyhébbet rendel el.

A főügyész arra hívta fel a figyelmet, hogy Kulcsár több beismerő, magát súlyosan terhelő vallomást tett és új adatokat, bizonyítékokat szolgáltatott. Házi őrizetbe helyezése mellett szól, hogy már több mint egy éve fogva tartják. Ez idő alatt pedig a nyomozó hatóságok az alapvető tanúkat meghallgatták, a fontos bizonyítékokat beszerezték. Így csökkent a veszélye annak, hogy Kulcsár befolyásolja a tanúkat, megsemmisíti a bizonyítékokat.

A Fővárosi Bíróság büntető kollégiumának vezetője akkor közleményben tudatta, hogy miután az ügyészség Kulcsár Attila előzetes letartóztatásának megszüntetését és házi őrizetének elrendelését indítványozta, a nyomozási bíró a büntetőeljárási törvény értelmében nem volt abban a helyzetben, hogy meghosszabbíthassa a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Frech Ágnes akkor rámutatott: a jogszabály arra ad lehetőséget, hogy a nyomozási bíró az ügyészi indítvánnyal szemben enyhébb kényszerintézkedést alkalmazzon, így például előzetes letartóztatás helyett házi őrizetet, vagy lakhelyelhagyási tilalmat rendeljen el, de fordítva nem lehetséges.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek