Ígéretek földje: talán nem tiltják be
A Fidelitas idén Sopronban teszi közszemlére az elmúlt időszakot felidéző szatirikus politikai képeket. Remélik, hogy a rendezvény tavalyi fővárosi betiltásához hasonló antidemokratikus esetre a leghűségesebb városban nem kerül majd sor.
Dátum: 2004-10-26 17:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30227
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:50:43.961144, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidelitas 2004 tavaszán a budapesti Vörösmarty téren rendezte meg először az "Ígéretek földje" című plakátkiállítást. Jóllehet az ifjúsági szervezet rendelkezett a Fővárosi Közterület-hasznosító Társulás vezetőjének jóváhagyásával, a szabad téri tárlatot akkor mégis betiltotta a Demszky-féle liberális városirányítás.
A kiállítás ellenségeit talán visszatartja, hogy idén Kalmár István, szocialista alpolgármester lényegében garanciát vállalt az esemény zavartalanságáért azzal, hogy a rendezvényt engedélyező iratot kézjegyével ellátta.
A ma megnyíló és hétvégéig látható kiállításra okot ezúttal az szolgáltat, hogy a Gyurcsány-kormány az elődje által felállított mércét néhány hét alatt teljesítve vált a beváltatlan ígéretek kormányává - hangzott el Pongrácz Nóra, Fidelitas-alelnök és Schlosser András, a Fidelitas soproni csoportjának elnöke sajtótájékoztatóján.
Száznyolcvanöt ígéretnek lába kélt
Gyurcsány Ferenc kormányának programjából majd kétszáz, Medgyessy Péter személyes garanciáját is bíró ígéret maradt ki, jóllehet azokat a bukott Medgyessy-kormány egyáltalán nem valósította meg.
Gyurcsány Ferencnek csupán egyetlen kijelentése valósult meg: "Tíz év múlva a világot Magyarországon sem a politikusok fogják irányítani. A politikusok azért vannak, hogy az országban élők érdekeit olyan módon hangolják össze, hogy béke legyen. Kinek lesz akkor nagyobb az érdekérvényesítő képessége? Annak, aki alkalmazottként százezer forintot keres, vagy aki mögött egymilliárd forint van? Nyilván az utóbbinak. Nagyon fontos a pénz! Nem hiszek azoknak, akik morálisan akarják megváltoztatni a világot." (1996, KÁPÉ Gazdasági Hetilap)
fideszfrakcio.hu