Keményen bírálta a költségvetést az ÁSZ
Az Állami Számvevőszék (ÁSz) nem tartja teljes körűnek és megfelelően részletesnek a jövő évi központi költségvetési törvénytervezetben a köz- és a magánszféra közös beruházásában (Private Public Partnership-PPP) megvalósuló projektek bemutatását.
Dátum: 2004-10-26 18:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30229
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:50:44.604361, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A napokban közzétett ÁSz-jelentés szerint: "A törvényjavaslat nem mutatja be, hogy az állami feladatok közül milyen kiválasztási elvek, illetve folyamat során kerülnek meghatározásra a PPP-projektek, valamint azt, hogy a meghatározott projektek megvalósítása milyen előnyöket jelentenek a költségvetés szempontjából hosszú és rövid távon (hatékonyság, gazdaságosság)".
A jövő évi költségvetési törvényjavaslat az autópálya-, a börtönök-építést, valamint a kollégiumok létesítést és az oktatási-kutatási fejlesztéseket tartalmazó Universitas programot tekinti át részletesebben. Említést tesz az eddig állami finanszírozásban épült autópályák további szakaszainak-, a Magyar Televízió Rt. új székházának-, az állami és az önkormányzati tulajdonú sport- és kulturális létesítményeknek, továbbá egy kongresszusi központ építéséről illetve üzemeltetéséről előkészítés alatt álló projektekről.
Az ÁSz jelentésében emlékeztetet a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztéséről szóló 2003. évi törvényre, amely 2005-re 327 milliárd forintot ír elő erre a célra. A számvevők hiányolták, hogy a központi költségvetés jövő évi törvénytervezetében nem található olyan összevont kimutatás, amelyből megállapítható lenne az erre a célra fordítható teljes összeg, beleértve a költségvetésen kívüli forrásokat is, utalva az európai uniós pénzekre és a magántőke bevonására.
A számvevők szerint azért sem nyújt megfelelő tájékoztatást a törvényjavaslatnak a PPP projektekkel foglalkozó része, mert hosszú távú elkötelezettséget jelentő döntések esetében nélkülözhetetlen a költségvetést terhelő több éves hatások számadatokkal való bemutatása. A költségvetési törvényjavaslat az autópálya építést tekintve az M5 és az M6 I. szakaszára vonatkozóan 27, illetve 22 éves futamidővel számol, a projekt becsült nettó jelenértékét 233,17 milliárd, illetve 113,62 milliárd forint értékben adta meg. A börtönépítési projektek nettó jelenértéke 71,73 milliárd forint és a futamidő 18 év, míg a diákotthon PPP projektjeinek összes becsült nettó jelenértéke 51,47 milliárd forint, a futamidő döntően húsz év.
A törvénytervezet megjegyzi hogy: "Mivel a beruházásoknál több esetben is a pontos szerződéses feltételek csak a jövőben alakulnak ki, ezért a bemutatott nettó jelenérték számok csak közelítő értéknek tekinthetők". Az Universitas Programból csak azokat az egyes beruházásokat tartalmazza a fenti becsült nettó jelenérték, amelyeknél a lebonyolítás jelenlegi fázisa alapján az megállapítható volt.
Az ÁSz szerint az Országgyűlés megfelelő tájékoztatása érdekében célszerű lett volna bemutatni a projektekkel kapcsolatban a költségvetést terhelő várható kifizetések - törlesztő részek, lizingdíjak, útdíjak, bérleti díjak - nagyságát projektenként és évenként, valamint a már folyamatban lévő PPP-k költségvetési vonzatait a tárgyévre és a következő évekre.
A számvevőszéki jelentés megemelíti, hogy a PPP-projektben megvalósuló Művészetek Palotája megvalósításával és működtetésével kapcsolatos kiadásokra tervezett 9,48 milliárd forint nem szerepel a PPP-projekteket bemutató összefoglaló fejezetben. A jelentés kifogásolta azt is, hogy az MTV-székház építésének költségvetési vonzatai hiányoznak, holott az erről rendelkező kormányhatározat szerint a beruházást 2005 végéig be kell fejezni.
MTI - fideszfrakcio.hu