Mádl Ferenc Oxfordban
Magyarország közepes méretű új EU-tagként alapvetően érdekelt a tagországok egyenlőségének fenntartásában, a szolidaritás és a belső kohézió érvényesítésében - mondta kedd este Oxfordban Mádl Ferenc.
Dátum: 2004-10-26 19:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30231
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:50:45.276556, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A köztársasági elnök, aki vasárnap óta tartózkodik Nagy-Britanniában, a patinás Magdalen College közönsége előtt az uniós alkotmány jelentőségének magyarországi megítéléséről tartott előadást.
Kifejtette: Magyarország az alkotmányos szerződés tervezési időszakában különösen érdekelt volt abban, hogy a dokumentumban szerepeljen utalás a nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak tiszteletben tartására és védelmére. Komoly hangsúlyt fektetett emellett például az "egy tagállam - egy szavazati joggal bíró biztos" elvére, a védelmi politikában folytatandó, minden tagállam által hozzáférhető, nyílt, a transzatlanti kapcsolatokat nem károsító együttműködésre, és arra, hogy az EU hivatalos nyelveit, köztük a magyart rögzítsék az alkotmányban - mondta az elnök.
Mádl Ferenc kijelentette: nagy megelégedésére szolgál, hogy az alkotmány preambulumában utalás történik az európai kulturális, vallási és humanista hagyományokra.
A magyar államfő szerint az európai integráció jövőbeni fejlesztése során el kell kerülni, hogy a kibővített unió a különböző elképzelések, képességek határvonalai mentén feldarabolódjék és végül szétessék. A kibővített EU még változatosabb sokszínűsége a közösségi kohézió rugalmas, de tartós szövetét igényli - mondta azt elnök.
Magyarország üdvözli az unió alkotmányos szerződését, amely a magyar álláspont szerint sikeresen fogja össze a korábbi szerződéseket és alakítja át a döntéshozatalt. A nemzeti parlamentek bevonása a döntéshozatalba erősíteni fogja az EU legitimitását - tette hozzá.
Az államfő szerint a Magyarország által legfontosabbnak tartott
elemek helyet kaptak a végső szövegben. A szerződést minden magyar párt támogatja, és parlamenti ratifikálása még akár az idén ősszel megtörténhet. Magyarország reméli, hogy a brit nép többsége is támogatni fogja az uniós alkotmányt, amikor azt népszavazásra bocsátják - mondta Mádl Ferenc oxfordi előadásában.
A köztársasági elnök üdvözölte, hogy Nagy-Britannia korlátozások nélkül megnyitotta munkaerőpiacát az új tagállamok előtt, igazolva, hogy a szabad munkaerőáramlás erősíti, nem pedig gyengíti az EU közös belső piacát.
MTI - fideszfrakcio.hu