Harrach Péter: a szavazatvásárlás vezérli a kormány szociálpolitkáját
A Fidesz szociális kabinetje aggódva tapasztalja, hogy az MSZP szociális programja veszélybe sodorja a polgári kormány által eddig elért eredményeket, mert nem társadalompolitikai célok, hanem a szavazatvásárlás szándéka vezérli - tartalmazza Harrach Péter közleménye.
Dátum: 2002-07-12 17:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2768
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:24.110272, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Valójában erről szól a száznapos program, amelyet a szociál-liberális kormánykoalíció - pénteken tett bejelentése szerint - ötven nap alatt kívánt keresztülerőltetni a társadalmon" - szögezi le Harrach Péter, hozzátéve: az új kormány rögtönzött osztogatását tetézi, hogy mindezt átgondolatlanul és kampánycéllal teszi.
A Fidesz szociális kabinetjének vezetője szerint a polgári kormány az elmúlt négy esztendőben azok mellé állt, akik nehéz helyzetük dacára hajlandóak voltak kezükbe venni saját sorsuk irányítását.
" Ezt szem előtt tartva bevezette és folyamatosan növelte a gyermekek után járó adókedvezményt, a legszegényebb, de dolgozni szándékozó rétegeket a minimálbér radikális emelésével és a számukra folyósított - jelentősen emelni javasolt - kiegészítő családi pótlékkal, valamint annak tizenharmadik havi juttatásával támogatta" - áll a közleményben.
Mint írja, a baloldali kormány ezzel szemben az elmúlt hetek intézkedéseivel azt a réteget szélesíti, amely pusztán segélyekből és családtámogatásokból kíván élni.
Harrach Péter megjegyzi, a polgári kormány megkezdett családpolitikai intézkedéseivel a duplájára emelte a családok támogatását, az intézkedések folytatása pedig családonként több tízezer forinttal növelte volna azok jövedelmét.
"A jelenlegi kabinet ennek csupán töredékét juttatja a családoknak" - fűzi hozzá.
A volt családügyi miniszter szerint az új kormány rosszul teszi, ha letér a polgári kormány családpolitikájának útjáról és "visszakanyarodik a szocializmus paternalista, az önerőt nem igénylő átgondolatlan osztogatáshoz".
Harrach Péter úgy véli: ennek demográfiai hatása is negatív, hiszen éppen a középrétegeknél - ahol erre legnagyobb szükség lenne - nem ösztönzi a gyermekvállalást.