A kormánynak be kellene ismernie az államháztartás hiányára vonatkozó tévedését
Gazdaságpolitikai hangsúlyváltást lát Varga Mihály, a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője a kormány pénteken ismertetett költségvetési irányelveiben, ami szerinte az infláció "lazább kezelésében" mutatkozik meg.
Dátum: 2002-07-15 10:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2769
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:24.412973, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A volt pénzügyminiszter szerint erre utal, hogy a kormány a hatósági áras termékek esetében magasabb áremelkedést is megengedhetőnek lát, mint ami korábbi években volt.
- Az irányelvek által megjelölt inflációs mérték éppen az MNB inflációs sávjának felső határa. Az infláció ilyen kezelése rossz, nem tesz jót a gazdaságnak - jelentette ki Varga Mihály.
A volt pénzügyminiszter szerint nem összeegyeztethető az államháztartási hiány mértékének 4-4,5 százalékra csökkentése az uniós normák szerint, az államháztartási kiadások GDP-hez viszonyított arányának jelentős, 3,5 százalékpontos csökkentése és az ígéret, hogy enyhítik az adó- és járulékterheket.
- A minimálbér adómentessége és a közalkalmazotti bérek emelésének áthúzódó hatása jelentősen determinálja a következő éveket - hangsúlyozta Varga Mihály. - Emellett az adó- és járulékbevételek és az államháztartás kiadásainak csökkentése ellentmondást jelez. Ez szerinte csak úgy oldható fel, ha a kiadások nem csökkennek akkora mértékben, ahogy azt ma jelzik, de ebben az esetben viszont meg kellene mondani, hogy "a sebészolló az egészségügy, az oktatás vagy az önkormányzatok kiadásainál vág-e majd, avagy arról kellene beszélni, hogy nem valósulhat meg az ígért bérnövekedés, a reálbér-emelkedés nem éri majd el a GDP növekedésének mértékét.
Varga Mihály szerint érthetetlen az is, hogy miközben az írásos anyag 4-4,5 százalékos GDP-növekedést jelez előre az idénre és jövőre is, aközben László Csaba sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a gazdasági növekedésnek középtávon el kell érnie az évi 5-6 százalékot.
A volt pénzügyminiszter hangsúlyozta: ideje lenne, hogy a kormány beismerje tévedését, hiszen az államháztartási hiány idei mértékét jelentősen korrigálták lefelé.
László Csaba pénzügyminiszter ezt azzal magyarázta, hogy jelenleg már több információ áll rendelkezésre - mondta Varga Mihály. - Ezzel szemben a helyzet az, hogy már az átadás-átvételi dokumentumokban is ezek a számok szerepeltek, vagyis azok az állítások, hogy az államháztartás hiánya ennél sokkal nagyobb lesz, politikai célzatúak voltak, és nem állták ki az idő próbáját.