Az FBI lefoglalt egy Picasso-képet
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI lefoglalt egy tízmillió dollár értékű Picasso-festményt, amelyet még a második világháború idején raboltak el a nácik német tulajdonosától. Az FBI kedden kiadott közleménye szerint az 1922-ben festett, Nő fehérben, illetve Ülő nő néven nyilvántartott festményt 1926-ban, vagy 1927-ben vásárolta meg Carlota Landsberg, egy német zsidó nő, majd a kép egy párizsi képkereskedőhöz került.
Dátum: 2004-10-27 07:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30244
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:50:49.347577, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A francia főváros német megszállásának kezdetén, 1940-ben a képnek nyoma veszett, majd csak 2001-ben tűnt fel ismét: ekkor már az Egyesült Államokban, egy Los Angelesben rendezett kiállításon. Amikor az amerikai tulajdonosok elhatározták, hogy áruba bocsátják a képet, egy rutinvizsgálat kiderítette, hogy a festményt a nácik rabolták el. Értesítették az eredeti tulajdonos unokáját is, aki 2002-ben pert indított a festmény visszaszerzése érdekében.
A jelenlegi tulajdonosok egy idő után visszavitették a képet Los Angelesből chicagói otthonukba, de ezzel megsértették azt az amerikai törvényt, amely tiltja, hogy helyéről elmozdítsák a bírósági per tárgyát képező műalkotást. Az FBI a törvénysértésre hivatkozva foglalta le a rendkívül értékes festményt.
MTI - fideszfrakcio.hu