Elszabaduló energiaárak
Megfékezhetné az energiaárak elszabadulását Gyurcsány-kormány, ha átvenné a polgári kormány gyakorlatát - hangzott el Harrach Péter és Soltész Miklós fideszes országgyűlési képviselők keddi sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2004-10-27 10:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30254
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:50:52.729963, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A rendszerváltozás kezdetén sok ezer ember munkanélkülivé vált, viszont néhányan aránytalanul meggazdagodtak, milliárdokat gyűjtöttek. Ez volt az igazi igazságtalanság. Napjainkban ez a szó előkerült újból. Az beszél igazságtalanságról, aki részese volt az igazságtalan gyarapodásnak" - utalt bevezetőjében a jelenlegi miniszterelnökre Harrach Péter.
Kétmillió embert érint a távfűtési díj kérdése
Emlékeztetett, a polgári kormánynak különféle eszközökkel sikerült megakadályozni középrétegek leszakadását, a szegénység terjedését.
"A jelenlegi kormány elveti ezeket az eszközöket. Az a veszély fenyeget, hogy a középréteg újból a lecsúszás szélére kerül, és terjed az elszegényedés. Az utóbbit nemcsak mi állítjuk, hanem a baloldali szociológusok is tényként említik" - emelte ki. A fideszes képviselő példaként említette az adókedvezményeket, Gyed visszaállítását, a minimálbér 250 %-os emelését, mint olyan eszközöket, amellyel a polgári kormány megállította a társadalom kettészakadását, és amelyeket a Gyurcsány-kormány hanyagol, vagy elvet. "Ezen eszközök között szerepelt az energiaárak féken tartása is: a távfűtés díja 2001/2002-ben nem emelkedett, a gázáremelkedésnek is gátat szabott a polgári kormány" - tette hozzá. "Most azt látjuk, hogy az árak elszabadultak: a gáz 44%-al, az elektromos áram 20 %-al emelkedett. A távfűtés díja az MSZP-SZDSZ kormány alatt 20 %-al nőtt, de a jövő évre várható áremelkedés 25%-os lesz. Mi ezt az emelést közel kétmillió embernek az érdekében tesszük szóvá, akik távfűtéses lakásban élnek" - hangsúlyozta.
Soltész Miklós felhívta a figyelmet arra, hogy
a távfűtéses házakban élők sokszor nem tudják lakásukat modernizálni annak érdekében, hogy a rezsi hosszú távon csökkenjen,
ezért a kormánynak felelőssége és kötelessége ezeket a családokat támogatni. Az elkövetkezendő évben - elsősorban az olajár-robbanás miatt - az energiaárak nagymértékben emelkedi fognak. Rámutatott: a mindenkori kormány feladata az, hogy a kedvezőtlen világpiaci folyamatok hatásait mérsékeljék, akik távfűtéses lakásokban laknak ne kelljen elszenvedniük ezt a hatalmas árrobbanást. Az elmúlt hetekben napvilágot látott információk alapján több ezerre tehető azoknak a családoknak száma, akik már nem tudják fizetni közüzemi számlájukat, több mint 6 hónapos hátralékuk van.
"Ezek a családok hajléktalanná válhatnak, olyan elszegényedett családokká, akik önállóan nem tudják megoldani a problémáikat" - tette hozzá. A fideszes képviselő felszólította a kormányt, hogy ne engedje meg az energiaárak infláció fölötti mértékben való emelését. "Sajnos eddig azt tapasztaltuk és láttuk, hogy a kormányzó párt szociálisan érzéketlen ezekre a gondolatokra. Most kérjük, követeljük, elvárjuk, hogy lépjenek ebben az ügyben" - jelentette ki Soltész Miklós.
Kép és szöveg T.Z. - Szövetség Webszerkesztőség
fideszfrakcio.hu