Orbán Viktor a tettei alapján ítéli meg a miniszterelnököt
Hétfőn a Győrben tartandó Fidesz-frakcióülésen Áder János volt házelnököt fogom javasolni frakcióvezetőnek - közölte Orbán Viktor volt miniszterelnök az MTI-nek adott nyilatkozatában pénteken.
Dátum: 2002-07-15 10:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2770
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:24.726143, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- A mi számunkra, akik a Fideszben dolgozunk, nemcsak mértéktartó, hanem mértékadó ember is, ráadásul kiváló felkészültségű jogász és a Ház működésének szabályait, rendjét töviről-hegyire ismeri - indokolta döntését a volt kormányfő.
A volt kormányfő annak kapcsán, hogy két szocialista képviselő vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett vele szemben, elmondta: válaszolni fog a mentelmi bizottság elnöke, Géczi József Alajos ezzel kapcsolatos levelére, de egyelőre nem kapta meg. Ugyanakkor leszögezte: semmilyen pontosítást nem tesz, mert nincs mit pontosítani; megfelelő formában ugyanazt a nyilatkozatot fogja elküldeni, ami az internetes honlapján olvasható.
- A honlapon közzétett nyilatkozatomból, illetve tényekből látható, hogy egy rosszindulatú, gonosz lejáratási akcióval van dolgunk. Egyetlen valós állítást sem fogalmaztak meg. A honlapon közzétett januári és júniusi vagyonbevallás között semmilyen eltérés nincs, az, amire hivatkoznak, egyszerűen nem felel meg a valóságnak - mondta.
Hangsúlyozta: ő az első miniszterelnök, aki úgy zárja le négyéves megbízatását, hogy nem rejtőzik a felesége és családtagjai vagyonbevallásának titkossága mögé, hanem a felesége vagyonnyilatkozatát is nyilvánosságra hozta.
- Azt ajánlom minden parlamenti képviselőnek, a közélet vagyonbevallásra kötelezett szereplőinek, hogy fontolják meg, a támadás helyett nem inkább a példámat kellene-e követni - fűzte hozzá.
Arra a kérdésre, hogy visszafizeti-e a parlamentnek háromhavi képviselői tiszteletdíját a Fiatal Baloldal javaslata szerint, minthogy mindössze kétszer vett részt plenáris ülésen, a volt kormányfő így válaszolt: a Fiatal Baloldalnak azt tanácsolnám, bővítsék az ismereteiket és nézzék meg, hogy eddig, amikor egy-egy kormányzati ciklus lezárult, a volt miniszterelnökök milyen módon vettek részt a parlament munkájában.
- Azt gondolom, ha Horn Gyula jelenlétét a parlamentben a miniszterelnöksége után áttanulmányozták, valószínűleg nem fognak kötözködni a Fidesz volt elnökével és miniszterelnökével - mondta.
A Medgyessy Péter titkosszolgálati múltját érintő kérdésre leszögezte: nem hajlandó a miniszterelnök személyére vonatkozó nyilatkozatokat tenni, csak annak tetteivel, döntéseivel, kormányzati intézkedéseivel kapcsolatban.
Végül arra a kérdésre, hogy milyen formában vesz részt az önkormányzati választásokat megelőző kampányban, a volt miniszterelnök közölte: természetesen eleget tesz a rá háruló kötelezettségeknek és felelősségnek.