Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Berlusconi visszalépésre szólította fel Buttiglione kijelölt EU-biztost

Silvio Berlusconi olasz kormányfő felszólította Rocco Buttiglionét, az Európai Bizottság kijelölt igazság- és biztonságügyi biztosát, hogy mondjon le e poszt elfoglalásáról, de Buttiglione úgy döntött, hogy inkább bevárja az Európai Parlament szavazását - írta szerdán a La Stampa olasz lap.


Dátum: 2004-10-27 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30257
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:50:53.677700, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy másik olasz újság, a Corriere della Sera is hasonló értesülést közölt, de annak változata szerint Berlusconi nem szólította fel nyíltan Buttiglionét, csak arra kérte: "tegyen nemes gesztust", hogy elkerülhető legyen a válság az Európai Unióban. Buttiglione azonban rövid töprengés után állítólag elutasította a kormányfő kérését.

Ezek az értesülések homlokegyenest ellenkeznek azzal, amit Hannes Swoboda, az Európai Szocialista Párt (ESP) parlamenti ügyvezetője közölt az előző napon. Swoboda úgy tudja, hogy Berlusconi ragaszkodott körömszakadtáig Buttiglione kinevezéséhez.

Az Európai Parlament szerdán szavaz a portugál José Manuel Durao Barroso vezette új Európai Bizottságról. A parlamentben egyre nő az ellenérzés az új csapattal szemben, s a neheztelések elsősorban Buttiglione személyére összpontosulnak. A kijelölt olasz biztos bűnnek nevezte parlamenti meghallgatásán a homoszexualitást, és részint ezzel, részint a nők társadalmi szerepéről vallott ókonzervatív nézeteivel a képviselők jelentős részének felzúdulását

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek