A pápa az iraki megbékélést szorgalmazza
Az iraki megbékélést és újjáépítést szorgalmazta szerdai általános kihallgatásán II. János Pál pápa, s egyben részvétét nyilvánította a terrorcselekmények áldozatai és a szenvedő túszok hozzátartozóinak.
Dátum: 2004-10-27 12:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30261
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:50:54.880917, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A katolikus egyházfő az eső ellenére a vatikáni Szent Péter téren tartotta meg audienciáját, amelyen közel 20 ezer zarándok és kíváncsiskodó vett részt. II. János Pál azt hangsúlyozta az audiencián, hogy minden nap imádkozik az országát újjáépítő iraki népért, s arra bátorítja a keresztényeket, hogy változatlanul és önzetlenül segítsék a megbékélést. Az egyházfő megerősítette, hogy osztozik a vak és barbár terrorcselekmények és emberrablások áldozatai hozzátartozóinak fájdalmában.
Az audiencián hat nyelven hangzott el a katekézis, s hét különböző nyelven - köztük magyarul - üdvözölte a pápa az összesereglett zarándokokat. "Szeretettel köszöntöm a tusnádfürdői hívek csoportját. Isten hozott benneteket! Szívesen adom apostoli áldásomat. Dicsértessék a Jézus Krisztus!" - hangzott magyar nyelven a pápai köszöntés.
Rómára egyébként éjszaka hatalmas felhőszakadás zúdult, amely teljesen eláztatta az uniós alapszerződés pénteki aláírására való készülődés keretében éppen szerdán megnyílt sátoros sajtóközpontot a Capitolium lábánál: némileg akadozott az akkreditációk kiadása a nedves papírok miatt.
MTI - fideszfrakcio.hu