Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mádl Ferencet fogadta a brit uralkodó

A brit uralkodónál tett látogatást szerda délután Mádl Ferenc köztársasági elnök. A magyar államfőt és feleségét, Mádl Dalmát audiencián fogadta II. Erzsébet királynő a londoni Buckingham-palotában. Az elnöki konvoj a palota főkapuján hajtatott be.


Dátum: 2004-10-27 13:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30267
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:50:56.707028, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mádl Ferenc és II. Erzsébet közösen vállalt fővédnökséget a Nagy-Britanniában tavaly november óta zajló, egy teljes évig tartó magyar kulturális rendezvénysorozat, a Magyar Magic felett.

A magyar elnök nagy-britanniai látogatásának programjai zömmel a Magyar Magichez kötődtek. Ennek kiemelkedő eseményei között volt az anglikán egyház vallási központjában, Canterburyben tett vasárnapi látogatás, amelynek során Varnus Xavér orgonaművészt és a Budapesti Tomkins Énekegyüttest hallgathatta az ősi katedrálist megtöltő több ezres közönség, Rowan Williamsnek, Canterbury érsekének, az anglikán világunió vallási főméltóságának jelenlétében.

Mádl Ferenc hétfőn, szintén a magyar kulturális évad jegyében, a kenti herceggel együtt nyitotta meg az Esterházy-család kincseiből összeállított gyűjteményt a londoni Somerset House-ban, a Gilbert Collection Trust múzeumában. A Gilbert-gyűjtemény elnöke a magyar felmenőkkel is bíró arisztokrata mágnás, Lord Rothschild, aki szintén jelen volt a megnyitón.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek