Termékdíj: környezetvédelmi bizottsági támogatás
Az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága a testület szerdai ülésén támogatta az egyes csomagolóanyagokra vonatkozó darabalapú termékdíj bevezetését, noha egy héttel korábban egy hasonló tartalmú indítványt a bizottság elegendő kormánypárti szavazatok hiányában még elutasított.
Dátum: 2004-10-27 13:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30268
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:50:56.996222, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A termékdíj-törvény módosításával összefüggésben tárgyalt kapcsolódó indítványt a kormány is támogatta.
A visszaváltható csomagolások ösztönzését szolgáló darabalapú termékdíjjal kapcsolatban az ellenzéki képviselők tartózkodtak, csak úgy mint a megelőző ülésen a hasonló tartalmú indítvány szavazásakor.
Turi-Kovács Béla (Fidesz) bizottsági elnök elmondta: tartózkodásukkal továbbra is azt kívánták jelezni, hogy ugyan egyetértenek a visszaváltható csomagolások bevezetésének ösztönzésével, ám az az ellenzéki frakció szerint a jelenlegi módosítási koncepcióban nem kellően jelenik meg.
MTI - fideszfrakcio.hu