Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ukrán igazságügy-miniszter Lomnicinél

Lomnici Zoltán főbíró hivatalában fogadta O. V. Lavrinovics ukrán igazságügy-minisztert szerdán - tájékoztatott az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) Hivatala közleményben.


Dátum: 2004-10-27 13:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30269
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:50:57.280454, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ukrán miniszter "elismeréssel adózott" a magyar bíróság igazgatási rendszeréről, amely biztosítja a hatalmi ágak teljes szétválasztását. "Különös érdeklődést tanúsított a bírósági költségvetés megállapításának és elfogadásának módja iránt" - áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A magyar bíróságok költségvetési igényét az OIT állítja össze, melyet a kormány változtatás nélkül köteles az Országgyűlés elé terjeszteni. A költségvetés bírósági fejezetének fejezetgazdája Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az OIT elnöke.

"O. V. Lavranovics úr elmondta, hogy Ukrajnában is van a magyar OIT-hoz hasonló szervezet, de ott a költségvetés kérdésében a kormány dönt. Az igazságügyi reform Ukrajnában is folyamatban van, ezért akarják a magyar megoldás gyakorlati tapasztalatait megismerni" - tartalmazza a magyar főbíró és az ukrán igazságügy-miniszter megbeszéléséről kiadott közlemény.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek