Debrecen politikamentes döntést vár az Európa kulturális fővárosa címről
Amennyiben az Európai Unió kulturális fővárosa pályázat elbírálásánál nem politikai döntés születik, Debrecennek jó esélyei vannak arra, hogy megnyerje a pályázatot és 2010-ben - egy németországi várossal együtt - a kontinens kulturális fővárosa legyen - jelentette ki Turi Gábor alpolgármester szerdán sajtótájékoztatón.
Dátum: 2004-10-27 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30283
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:51:01.526917, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bízunk benne, hogy a pályázatok elbírálása szakmai alapon történik - mondta a kulturális ügyekért felelős politikus. Turi Gábor hangot adott azon kifogásának, hogy "egyes hazai pályázó városok hamarabb jutnak információkhoz, gyorsabban értesülnek bizonyos dolgokról, mint Debrecen". Ugyanakkor kérdésre válaszolva hozzátette: nem mondja, hogy a minisztérium diszkriminálná a fideszes vezetésű Debrecent. Furcsállotta viszont, hogy a pályázat kiírását követően az egyik pályázó város már konferenciát tudott rendezni a kérdésről.
Turi Gábor szerint az Európa kulturális fővárosa pályázat nem politikáról szól, abban minden pályázó település lakosságának, politikai, kulturális, tudományos és gazdasági szférájának együtt kell felsorakoznia. Az alpolgármester közölte: Debrecen nagy erővel készül a pályázatra: az egyetemi után hamarosan megalakul a külső tanácsadói kollégium, folyamatosan egyeztetnek a térség irodalmi, képzőművészeti, zenei és színházi életének reprezentánsaival. Debrecen az EU legkeletibb nagyvárosa, és Nagyváraddal közös kulturális hagyományaira építve olyan geokulturális helyzetben van, ami felértékelheti a város pályázatát az európaiak szemében - tette hozzá.
Turi Gábor annak kapcsán, hogy Pécs és Szeged együtt pályázna - bár a pályázatot csak Pécs adná be - megengedhetetlennek nevezte a virtuális régió kialakítását, ugyanis a pályázat nem erről szól. Egy-egy város a környezetével alkotott kulturális régióként, létező kapcsolatok alapján pályázhat a kulturális főváros címre - mondta az alpolgármester.
Gulyás Gábor, a debreceni szervezőbizottság vezetője bejelentette: megalakították a Debrecen 2010 klubot, amelyben mindenki részt vehet, aki valamilyen formában segíteni, támogatni kívánja a cívisvárost célja elérésében. Tájékoztatott arról is, hogy a város vezetői Németországban gyűjtöttek információkat a címre ugyancsak pályázó településeken, és ellátogatottak Európa jelenlegi kulturális fővárosába, a franciaországi Lille-be is. Utóbbi város 176 településsel közreműködve 2100 programot szervezett az idén, és eddig 6 millióan látogattak el a rendezvényekre - jegyezte meg a szervezőbizottság vezetője.
MTI - fideszfrakcio.hu