A VMSZ érdekérvényesítő képessége nem csökkent
Kasza József pártelnök szerint nem csökken, hanem inkább nő a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) érdekérvényesítési képessége a Vajdaságban a szeptember-októberi választások után.
Dátum: 2004-10-27 17:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30302
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:51:07.231243, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Hiszem azt, hogy a Vajdaságban VMSZ ereje, súlya és érdekérvényesítő képessége nem csökkent, inkább növekedni fog a demokrata tömbön belül is, mivel az elmúlt időszakban is a VMSZ-es politikusok végezték a munka dandárját tartományi szinten" - közölte szerdán az MTI-vel a legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke.
Szerinte a VMSZ munkájával bebizonyította, akar és tud cselekedni, cselekvőképessége immár tapasztalattal is párosul, ezért képes lesz még többet tenni a Vajdaság egységéért, autonómiájáért és jólétéért.
Önkormányzati szinten felemás a helyzet: pártgócok alakultak ki, amelyek akadályozni fogják a VMSZ érvényesülését. Kasza ugyanakkor biztos abban, hogy pártja hozni fogja régi eredményeit, de ehhez újra fel kell építeni egyes "leszerepelt" helyi pártszervezeteket.
A VMSZ fennállásának tizedik évfordulóján rendezett júniusi jubileumi nagygyűlésén elfogadta a párt új programját. Kasza úgy látja, hogy a dokumentum a választások után is helytálló, de a párt más vezetőihez hasonlóan azon a véleményen van, hogy az új politikai irányzatok térhódításával talán érdemes átvizsgálni a pártprogramot és a párt alapszabályát.
A magyar területi autonómiával kapcsolatosan csínján kell bánni a szavakkal, és alaposan át kell gondolni az elképzelést. A Vajdaság és Észak-Bácska etnikai összetétele annyira megváltozott Kasza szerint, hogy egyre kevésbé tűnik megvalósíthatónak az elképzelés, hacsak "a magyarok nem akarnak kiszorulni a Tisza mentére". A politikus úgy látja, hogy a Vajdaságnak jelenleg inkább az együttélés szabályainak újraépítésére van a legnagyobb szüksége.
A tartományi választáson 9-10 magyar képviselő került be a parlamentbe nem magyar pártok színeiben, 3-4 magyar lett a Szerb Radikális Párt (SRS) listás képviselője. Kasza szerint bizonyára "nem tudják, mit cselekszenek" az SRS színeiben politizáló magyarok, de demokratikus joguk van hozzá. Az idő megmutatja, hogy lehet-e nem magyar pártban képviselni a magyarság érdekeit, de a tapasztalat nem ezt mutatja.
A VMSZ elnöke mélységesen elítéli azt, hogy az óbecsei önkormányzatban a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) összeszűrte a levet a radikálisokkal. Páll Sándor, a VMDK elnöke azzal érvelt, hogy "végre mindenkinek be kell látni és el kell fogadni azt, hogy az SRS a legerősebb párt Szerbiában".
Kasza viszont leszögezi, hogy nem lehet azonosulni és együttműködni olyan párttal, amely elnöke, Vojislav Seselj feltételezett háborús bűnös, akit a szerémségi horvátok deportálásával vádol a hágai Nemzetközi Törvényszék, s aki útravalóul szendvicset kínált a magyaroknak a kiköltözéshez. "A politikában vannak mérsékelt és szélsőséges pártok, de az SRS olyan párt, amely képviselői dicsőítik Seseljt és nézeteit, az Európa Tanácsban pedig magukra öltik az őt ábrázoló pólókat" - mondja Kasza.
A Vajdaságban előretört radikálisok újabban különféle nagylelkű felajánlásokat tesznek a kisebbségi pártoknak. Kasza szerint így próbálnak megszabadulni hordalékuktól és szemetüktől, de - mondja a pártelnök - "kutyából nem lesz szalonna", ezért nem lehet felülni a képmutatásnak.
Kasza szerint járulékos hozadéka volt annak, hogy a VMSZ ráirányította a nemzetközi közösség figyelmét a Vajdaságra, illetve a tartományban élő népek közötti feszültség fokozódására. "A világ szeme a Vajdaságon van, ami közvetve serkenti demokratizálódási folyamatot" - mondja a magyar politikus, aki szerint részben emiatt nem mernek lepaktálni a radikálisokkal egyes mérsékelt nacionalista pártok, amelyek a demokrata tömbbe sorolják magukat.
MTI - fideszfrakcio.hu