Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Wolfowitz nyugtatja és kecsegteti Törökországot

Paul Wolfowitz amerikai védelmi miniszterhelyettes vasárnap Isztambulban azzal kecsegtette Törökországot, hogy egy bagdadi rendszerváltás nyomán helyreállhatnának a normális török-iraki gazdasági kapcsolatok.


Dátum: 2002-07-15 11:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2774
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:25.976814, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Wolfowitz - aki hétfőn még Afganisztánba készült, és onnan tér majd vissza Törökországba - igyekezett eloszlatni az Irak elleni esetleges amerikai támadással kapcsolatos török aggodalmakat. Törökország attól tart, hogy az észak-iraki kurdok, akik már amúgy is nagyfokú autonómiát élveznek, Szaddám Huszein elnök megdöntése után esetleg el is szakadhatnak Iraktól, és önálló államot hozhatnak létre. Ez pedig felszíthatná a törökországi kurdok önállósági törekvéseit is. Wolfowitz szerint azonban az észak-iraki kurdok egyre inkább megértik, hogy államalapításuk elfogadhatatlan lenne az Egyesült Államok számára.

A NATO-tag Törökország kulcsfontosságú szövetséges lenne az Egyesült Államok számára bármiféle Irak elleni támadáshoz. Azok az amerikai vadászgépek, amelyek Irak északi része fölött létesített repüléstilalmi övezetet felügyelik, az incirliki légitámaszpontot használják, és a török bázis fontos szerepet játszott már az 1991-es öbölháborúban is. A betegeskedő Bülent Ecevit török miniszterelnök azonban, aki a hét folyamán Ankarában fogadja Wolfowitzot, korábban ellenezte az iraki háborút. Ecevit kormánya egyébként az összeomlás szélén áll, és a választások előrehozatala biztosra vehető. Mindez alááshatja a Törökország támogatását egy Irak elleni támadáshoz - vélte az AP.

Kapcsolódó elemek