Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Arafat állapota kritikus

Kritikusra fordult szerda éjjel Jasszer Arafat palesztin elnök egészségi állapota. a 75 éves vezetőhöz sürgősen nemzetközi orvoscsoportot hívtak. Különböző palesztin forrásokból származó értesülések szerint Jasszer Arafat, akit két hete ápolnak rámalláhi főhadiszállásán, szerda este Ahmed Korei jelenlegi és Mahmúd Abbász volt palesztin kormányfővel folytatott megbeszélést. Eközben rosszul lett, a főhadiszálláson lévő klinikára vitték, ahol elveszítette eszméletét.


Dátum: 2004-10-28 08:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30315
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:51:11.341322, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mintegy tíz percet volt eszméletlen állapotban. A palesztin elnökhöz azonnal orvosokat hívtak, jordániai, egyiptomi és palesztin orvosok vizsgálják a beteget. Magas rangú palesztin vezetők egybehangzóan úgy nyilatkoztak a sajtónak, hogy Arafat állapota rendkívül súlyos. A palesztin elnök szóvivője viszont azt hangsúlyozta, hogy Arafat állapota stabillá vált, az elnöknek további pihenésre és gyógykezelésre van szüksége. Palesztin források azt közölték, hogy Rámalláhba rendelték a palesztin felső vezetés valamennyi tagját. A főhadiszállásra várják Arafat feleségét, Szuha Tavilt is, aki Párizsból indult férje betegágyához. Izraelben hivatalosan bejelentették, hogy a palesztin vezető szabadon távozhat bárhova gyógykezelésre, illetve engedélyezték, hogy a rámalláhi főhadiszálláson orvosok keressék fel Arafatot. Az izraeli hadsereg több mint két és fél éve a rámalláhi főhadiszállást körbe zárva fogságban tartja a palesztin elnököt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek