Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Élesedik az amerikai kampány

Két napi hallgatás után a kármentés: George Bush elnök azzal támadta demokrata párti ellenfelét, John Kerry szenátort, hogy az Irakban eltűnt robbanóanyag ügyében hangoztatott "vad vádaskodásaival" befeketíti az amerikai katonákat és a rá jellemző módon bármit képes lenne mondani, csakhogy megválasszák.


Dátum: 2004-10-28 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30320
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:51:12.925206, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elnök szerdán Pennsylvaniában kampányolva kijelentette, hogy John Kerry nem törődik az igazsággal, hanem a tények ismerete nélkül elhamarkodott következtetéseket von le, és az emberek nem akarnak ilyen jelöltet az amerikai erők főparancsnoki tisztében látni. Bush elnök egyebek között arra hivatkozott, hogy még Kerry külpolitikai tanácsadói, Richard Holbrooke volt ENSZ-nagykövet és James Rubin is úgy nyilatkoztak, nem tudják, mi történt, hogyan tűnhetett el a 380 tonna robbanóanyag a Bagdadtól 50 kilométerre délre fekvő iraki katonai raktárból. Bush hangsúlyozta: folyik a vizsgálatot és az is lehetséges, hogy a robbanóanyagot már azelőtt elvitték, hogy az amerikai katonák a helyszínre érkeztek volna. Kiemelte, hogy az amerikai erők Irakban több mint 400 ezer tonna lőszert és robbanóanyagot semmisítettek meg. John Kerry demokrata párti elnökjelölt beszédeiben már második napja az eltűnt robbanóanyagot hozta fel Bush elnök alkalmatlanságának a bizonyítására. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség figyelmeztette az amerikaiakat, hogy gondoskodjanak a raktárépület őrzéséről, Bush elnök azonban ezt nem sorolta a legfontosabb teendői közé - érvelt a massachusettsi szenátor. John Edwards demokrata párti alelnökjelölt visszautasította, hogy Kerry szenátor a katonákat befeketítette volna, szavai szerint a Fehér Ház velük takaródzik, hogy elkenje a felelősséget. A The New York Times hétfőn fedte fel, hogy az iraki al-Kakaa katonai raktárból szőrén szálán eltűnt 380 tonna robbanóanyag, ugyanaz a típus, amellyel 1988-ban a Pan Am járatát a skóciai Lockerbie fölött felrobbantották, illetve 2000-ben a jemeni partok előtt nagy rést ütöttek a Cole amerikai romboló oldalában. Egyelőre nem tudni, mikor tűnt el a robbanóanyag, amelyet tavaly márciusban az ENSZ fegyverzetellenőrei alig néhány nappal az amerikai invázió kezdete előtt még épségben és lepecsételve láttak. Noha Bagdad felé tartva két amerikai katonai egység is átvonult al-Kakán, de nem ellenőrizték a raktárt, amelynek átvizsgálását az amerikaiak csak jóval az iraki főváros bevétele után ejtették meg.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek