Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Arafat cáfolja az izraeli vádakat

Szemérmetlen hazugságnak nevezte Jasszer Arafat palesztin elnök vasárnap az al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak azokat az izraeli vádakat, amelyek szerint helyettesével, Mahmud Abbasszal dollármilliókat menekített külföldre, arra az esetre, ha száműzetésbe kellene vonulnia.


Dátum: 2002-07-15 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2775
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:26.272395, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Jediót Ahronót című izraeli napilap vasárnapi számában kormányforrásokra hivatkozva azt állította, hogy palesztin vezetők az Európai Uniótól kapott pénzügyi segélyeket több millió dollár értékben külföldi magánszámláikra utaltattak. Az újság úgy tudja, hogy az izraeli kormány az amerikai kormányzatnak olyan jelentést adott át, amelyekből ilyen esetekre derül fény.

Az izraeli állítás szerint Jasszer Arafat 22 hónappal ezelőtt, az intifáda, a palesztin felkelés kezdetekor 5,1 millió amerikai dollárt egy párizsi magánszámlára utaltatott. Azóta a francia fővárosban él Arafat felesége, Szuha és a lánya. Abbasz a jelentés szerint testvére nevében 70 millió dollárt menekített Európába.

Arafat vasárnap erélyesen visszautasította ezekeket a vádakat, és szavai szerint rágalmazói "immár nagyon mélyre süllyedtek". Úgy vélte: ezek a vádaskodások annak a folyamatnak a részét képzik, amely arra irányul, hogy elnyomják a megszállt palesztin területeken folyó izraeli offenzíva harci zaját. "Nem Afganisztánban vagyunk, senki sem erőltetheti rá akaratát a palesztin népre" - szögezte le. Jogi képviselői a Jediót Ahronóttól helyreigazítást követelnek.

Izrael az intifáda kezdete óta mintegy 500 millió euró értékű adót tartott vissza, mert azzal vádolja a palesztin hatóságokat, hogy a nemzetközi segélyeket és az adókat arra használják, hogy a fegyveres felkelést és az Izrael elleni terrort finanszírozzák. Egy hete az izraeli kormány - amerikai nyomásra - mégis úgy nyilatkozott, hogy a pénzek egy részét kész átutalni a palesztinoknak, amennyiben ennek elköltését nemzetközileg ellenőrzik.

Ariel Saron izraeli kormányfő a közel-keleti helyzet rendezésében közvetítőt négyek - az Egyesült Államok, Oroszország, az ENSZ és az EU - képviselőinek, az úgynevezett kvartettnek írt levelében erősítette meg, hogy a Palesztin Hatóság a segélyalapok egyik részéből a terrorizmust pénzeli, az összeg egy másik része pedig palesztin vezetők zsebébe vándorol - jelezte hétfőn az AFP francia hírügynökségnek egy izraeli illetékes.

Saron szerint ez mindaddig így lesz, míg nem valósítanak meg valós reformokat a pénzalapok szétosztásának ellenőrzése terén. Saron újfent teljes támogatásáról biztosította George Bush amerikai elnök javaslatát, amelynek értelmében új palesztin vezetést kell választani.

Kapcsolódó elemek