Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A temetkezési költségek támogatását kezdeményezi a Fidesz

A Fidesz a temetések támogatására irányuló módosító indítványáról tartott sajtótájékoztatót csütörtökön. Egy haláleset a családban nem csak súlyos lelki traumát okoz, hanem jelentős anyagi megterhelést is jelent. A hozzátartozók egyre nehezebben tudják előteremteni az utolsó út árát, amelyhez az elszegényedő önkormányzatok sem tudnak segítséget nyújtani - mondta a Selmeczi Gabriella.


Dátum: 2004-10-28 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=30327
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:51:15.121879, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A Szövetség frakciójának törvényjavaslata egy temetési támogatást javasol, mely szerint a társadalombiztosításnak át kellene vállalnia az elhunytak temetésének költségeit, legalább a helyben szokásos legolcsóbb temetés összeghatárának megfelelően - mondta a politikus. Hozzátette: ez a javaslat nem újkeletű, hiszen tavaly már benyújtották egyszer, a szocialista képviselők akkor jónak találták, hiszen a bizottságban ellenszavazat nélkül vették tárgysorozatba. Mégsem tárgyalhatta a parlament, mert végül tizennyolc alkalommal akadályozták meg, hogy az országgyűlés napirendjére tűzze az indítványt.

- Sok helyen a világban temetnek a biztosítási jogviszony keretein belül, s itthon is volt már hasonló támogatás a hetvenes években. Ezért a Fidesz módosító indítványt nyújt be, hogy a jövő évi költségvetésből különítsenek el hétmilliárd forintot erre a célra.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek